Szentnek hitt érdekeket sértenek a politikai játszmák

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A válság veszélyes következménye, hogy elkezdődött az unióban egy „kicsit bűnbakkereső, kicsit egymást vádló, olcsó politikai közbeszéd”.

tá
2013. 05. 30. 12:35

Igor Janke, a lengyel Szabadság Intézet elnöke kiemelte: az Európai Uniót meg kell reformálni, a közösségnek a nehéz időket is át kell vészelnie, nem csak jó időkben kell tudnia működni. Ehhez szolidaritásra van szükség az országok között, és a közép-európaiak jól tudják, hogy ez mit jelent – emelte ki. Kitért arra is, hogy bár az európai intézmények legitimitása kicsi, meg akarják mondani, mit tegyen a demokratikusan megválasztott magyar kormány.

Jonathan Knott budapesti brit nagykövet úgy fogalmazott, hogy minden nagy brit párt szerint országuk helye az EU-ban van, ez az országnak és a közösségnek is előnyös, az unió azonban komoly kihívásokkal néz szembe, és ezeket kezelni kell. Nemcsak a gazdasági helyzet miatt kell változtatásokba kezdeni, hanem az intézmények működése miatt is, a döntéshozatal ugyanis az országoktól, a polgároktól távol történik – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.