Bárhol lehet felhőszakadás

Csütörtökön egyre inkább a Dunántúlon is várható több helyen zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás; napsütés eleinte nyugaton, később keleten valószínű.

NT
2013. 06. 06. 14:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Éjszaka egyre kevesebb lesz a felhő, de a délnyugati és hajnalban a keleti határvidéken több felhőre számíthatunk, ezeken a helyeken zápor előfordulhat – közölte az OMSZ. Pénteken már általában több órára kisüt a nap, de emellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, és bárhol kialakulhat zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás és átmeneti szélerősödés kíséretében – tették hozzá. Az északi, északkeleti szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 23, 27 fok között várható – írták.

 

Az időjárás a védekezést is nehezítheti. Mint ismert, rekordméretű árvíz sújthatja Magyarországot, akár 905 centiméteren is tetőzhet a Duna Budapestnél. Jelenleg csaknem kilencezren dolgoznak a gátakon, továbbá háromezer önkéntes is segít a védekezésben. 760 kilométeren van árvízi készültség az országban.

Orbán Viktor szerdán személyesen irányította az árvízi védekezést a komáromi térségben. A miniszterelnök csütörtök reggel kérte, hogy az emberek működjenek együtt a hatóságokkal, amennyiben kitelepítésre kerülne sor. A kormány garantálja a hátrahagyott értékek biztonságát.

Folyamatosan frissülő, képekkel és videókkal illusztrált percről percre cikkünket az alábbi linken érhetik el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.