Elkészült a demográfiai program

Ötvenmilliárd forint körüli összegből valósulhat meg a kormány népességpolitikai intézkedéscsomagja – erősítették meg a Magyar Nemzetnek.

Magyar Nemzet
2013. 06. 20. 2:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Figyelő szerdán azt írta, hogy a kabinet a program részleteinek bejelentésével meg kívánja várni az Ecofin-ülést, ahol az uniós pénzügyminiszterek arról döntenek, hogy kiengedjék-e Magyarországot a túlzottdeficit-eljárás alól. A lap könnyen elképzelhetőnek tartja, hogy a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által hétfőn bejelentett gazdasági intézkedések egy része a demográfiai programra keres forrásokat. A kiszivárgott hírek szerint várhatóan rugalmas lesz a gyes és a gyed, kiterjesztik a családi adókedvezményt és a szocpolt, illetve bevezetnék a munkahelyi napköziket is. Ezenkívül szóba kerülhet a terhességi gyermekágyi segély nagy összegű emelése is.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az egyes programelemekről, illetve azok lépcsőzetes bevezetéséről még nem született végleges döntés, az erről szóló kormányhatározat-tervezet hamarosan a kabinet elé kerül. A tervek szerint Orbán Viktor miniszterelnök ezt követően jelenti be a népességpolitikai intézkedéscsomagot. Balog Zoltán az Országgyűlés ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának hétfői ülésén már utalt arra, hogy hamarosan a kormány elé kerülhet a demográfiai intézkedéscsomag.

Vona–Szilágyi

Részletek a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

Az előzetes adatok szerint 2013 első négy hónapjában 27 453 gyermek született, 5,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 44 550 volt, ami 5,1 százalékos csökkenést jelent a 2012. január–áprilisi időszakhoz képest. A természetes fogyás 17 097 fő volt, 686-tal kevesebb az egy évvel korábbinál – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, szerdán publikált adataiból.A születésszám az év mind a négy hónapjában alulmúlta az előző évit, a legnagyobb mértékű visszaesés áprilisban történt, amikor 9,2 százalékkal kevesebb újszülött jött a világra, mint egy évvel korábban.

 

Az ideális társadalmi környezet pozitív visszajelzést ad, ha a gyermekvállalás kerül szóba – állítja az mno.hu-nak Székely András. A kutató szerint a nagy felelősség ténye mellett ishangsúlyozni kell a gyermekvállalás pozitívumait.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.