Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke az eseményen azt mondta: Szent László király különös tiszteletet érdemel, mert ő volt az, aki megszilárdította a keresztény magyar államiságot.
„Nem titkoltan a nemzettudat és a nemzeti érzés erősítését is szolgálják ezek az avatások” – tette hozzá, hangsúlyozva: „azért születtek nemzeti emlékhelyek, hogy évente felújítsák azt az érzelemvilágot, erősítsék azt a történelmi tudatot, amelyet bár megrongált az idő, de újraéledni látszik”.
A kegyeleti bizottság elnöke ennek szellemében minden résztvevőt arra kért, ne tekintsék egyszeri alkalomnak az emlékhely avatását, amelyről majd megfeledkeznek, hanem évente legyen téma az iskolákban és mindenhol „a történelemnek ez az időszaka, amikor hatalommá váltunk, amikor egészen Mohácsig, öt évszázadon keresztül uraltuk e fertályát e világnak”.
Nézze meg az MNO Somogyvárról készült, tavaly őszi videóját!
Boross Péter a magyar történelem viszontagságos évszázadairól szólva azt mondta: „a sors megrángatott bennünket ( ), de mi erőt meríthetünk abból, hogy akármilyen csapás is ér bennünket, ha olyan történelmi személyiségekre gondolunk, mint Szent László király, akkor tudjuk, hogy semmi nem veszhet el véglegesen”.
L. Simon László, a parlament kulturális és sajtóbizottságának elnöke – beavatva a résztvevőket annak a döntésnek a hátterébe, amelynek eredményeként Somogyvár bekerült a nemzeti emlékhelyek közé – elmondta: „súlyos szakmai és politikai vitát” folytatott Somogyvár polgármesterével, aki „oroszlánként” küzdött a saját településéért.
Az emlékhelyekről döntő bizottság elnöke szerint ezért kalapot kell emelnie Somogyvár polgármestere előtt. Azért is jár a kalapemelés – tette hozzá –, mert „ellenemben sikerült a törvény végszavazásánál Somogyvár immár nemzeti emlékhelyét e jeles névsorba beemelni”.
„Magam is beláttam, hogy szakmai értelemben is hibáztam” – mondta a politikus, aki jelenlétével is jelezni kívánta, hogy tévedett. Azt mondta: eredetileg szerette volna „tíz alatt tartani” a nemzeti emlékhelyek számát, de jó döntés volt Somogyvárt is e körbe sorolni.