Orbán: Soha nem látott összefogás valósult meg

Korábban nem látott összefogást tapasztalt az árvízvédelmi munkálatok során Orbán Viktor miniszterelnök, aki a Komárom-Esztergom megyei Dunaalmásról jelentkezett be pénteken a Kossuth Rádió hírműsorának élő adásában.

LR
2013. 06. 07. 12:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elmondta, hogy Kárpátaljáról, Erdélyből és a Tisza vidékéről is jöttek segíteni. Kiemelte: a több ezer önkéntes fegyelmezett, és jól együttműködnek az államigazgatási dolgozókkal. Emellett a kormányfő külön kiemelte a vízügyi hatóság embereinek és a műszaki egyetem professzorainak segítségét. A miniszterelnök ismertetése szerint Győr-Moson-Sopron megyében – ahol belépett az országba az árhullám – megfelelő magasságúak a gátak, ott most már a tartalékképzés, őrszolgálat és a gyors reagálás az elsődleges feladat.

A Duna következő szakaszán, Komárom-Esztergom megyében, péntek estére fejezik be a gátak magasítását, melyek legalább 40 centiméterrel meghaladják majd a várható legmagasabb vízállást. Ismertette: a gátmagasítási munkákkal jól állnak a védekezők, így az árhullám növekedéséről szóló hírek nem jelentik azt, hogy „lenne akár egyetlen pont is, ahol az árhullám átcsapna a gátakon”. Jelenleg csak a rekordméretű víztömeg nyomó ereje jelent veszélyt a gátakra – tette hozzá.

Orbán Viktor Facebook-oldalán pedig azt írta, hogy soha nem látott mennyiségű és magasságú víz lépi át hamarosan az országhatárt. Az emberek összefogása fantasztikus. Győr-Moson-Sopron megyében mindenhol sikerült a várható vízszint fölé magasítani a gátakat. Közel vagyunk ahhoz, hogy Komárom-Esztergom megyében is mindenhol sikerüljön. Áder János államfő pedig arról szólt, hogy heriokus küzdelem folyik a gátakon, Tarlós István budapesti főpolgármester a fővárost érintő helyzetről számolt be.


Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.