A miniszterelnök pénteken tette le a Bridgestone tatabányai gumiabroncsgyárának bővítését célzó beruházás alapkövét. „Már most 160 ezerrel dolgoznak többen, mint a választások előtt” – mondta el ennek kapcsán Orbán Viktor a 24 Óra Komárom-Esztergom megyei napilapnak adott, szombaton megjelent egész oldalas interjújában. „Továbbra is tartom azt a vállalásomat, hogy egymillió új munkahelyet teremtünk 10 év alatt. Ha kapok tíz évet a választóktól, akkor meg is fogom csinálni” – jelentette ki. A kormányfő szerint a választások ellenére nem lesz túlköltekezés 2014-ben, mert „van egy világos határ, a 2,8 százalékos hiány, amit ha Magyarország átlép, akkor az államadósság növekedik, és rövid távon jön a pénzügyi összeomlás” – fogalmazott. Orbán Viktor rámutatott, amilyen arányban 2,8 százalék alatt tartjuk a hiányt, olyan arányban csökken az államadósság, ez Magyarország nemzeti érdeke, majd hozzátette, az Európai Unió folyamatosan kétségbe vonta, nem ismerte el ezt a szándékot. „Mára elismerte, de ettől függetlenül nekünk jövőre is ugyanezt kell tennünk” – jelentette ki.
A miniszterelnök a tervezett új komáromi Duna-hídról elmondta, hogy a kérdés szóba kerül a szlovák miniszterelnökkel való találkozóján július elején. A magyar fél a minél gyorsabb megvalósítást szorgalmazza – tette hozzá.
Orbán Viktor beszélt arról is, hogy több javaslatot vizsgálnak a márkushegyi bánya 2014-re tervezett bezárására, a bánya rekultivációjára és a Vértesi Erőmű biomasszára való átállítására. Kijelentette, hogy 2014-ben csak olyan átalakításokat fognak végrehajtani Márkushegyen, amelynek eredményeként egyetlen ember sem fogja elveszíteni az állását, és mindenkinek lesz munkája 2014 után is. A kormányfő Tatabányát „szimbolikus városnak” nevezte, szavai szerint a volt nagy szocialista iparvárosok sikervárossá fejlesztése az egyik legnagyobb munka. Elmondása szerint ezért Tatabányát, Dunaújvárost, Ózdot és Komlót külön kezeli, és sokat tesz azért, hogy ezek „ne a múlt városai, hanem a jövő modern ipari Magyarországának kis központjai legyenek”.