– Tényleg csak akkor mosolyognak a nővérek a Szent János Kórházban, ha hálapénzt kapnak?
– Tudom, hogy az egyik hírportál által közölt betegpanaszra utal, de nem egészen erről írtak. Szeretném hangsúlyozni, ez messze nincs így. Nem állítom, hogy nincs hálapénz a János kórházban, de a gyakorlat – akárcsak más közkórházban – a törvénynek megfelelően szabályozott. Innen, az igazgatóságról nehéz meglátni, hogy adnak-e a betegek paraszolvenciát az ellátás során, a saját osztályomon, az intenzív osztályon viszont biztosan tudom, hogy nem szokás. A cikkben orvosnak adott hálapénzről nem is esett szó, az osztályvezető főorvos pedig maga ajánlotta fel, hogy megoperálja a beteget. Bár a nővérekkel kapcsolatban valóban elhangzott vád, hogy másképp viszonyultak a pácienshez a kétezer forint után, mi ezt nem gondoljuk.
– Ön sem szokta elfogadni a hálapénzt?
– Nemrég egy tollat kaptam a kollégám kislányától, akit megoperáltunk. Gyakorló orvosként egyébként úgy látom, a hálapénz mint tényező az egészségügyben egyre inkább visszaszorul. Vannak olyan szakmák, ahol lassan teljesen eltűnik, van, ahol pedig átalakul, mivel néhány területen – például a szülészet-nőgyógyászaton – az állami ellátás és a magánrendelés keveredik. Persze amíg várólisták lesznek, addig lesz hálapénz is. Ugyanakkor ne higgyük, hogy Ausztriában nem történik hasonló próbálkozás az orvos felé, persze aki ott dolgozik, azt mondja, hogy ott ez elképzelhetetlen. A tapasztalat alapján elmondható, hogy nem ad már paraszolvenciát a fiatal, jól kereső réteg, kevésbé jellemző a férfiaknál, s a gyerekellátásért szintén ritkán adnak borítékot. Ahol még jellemző a gyakorlat, az az ortopédia, a belgyógyászat.
A teljes interjút a Magyar Nemzet szombati számában olvashatja.
