Az alkotmánybírók is pihenhetnek

Ítélkezési szünetet tart az Alkotmánybíróság július 22-től augusztus 30-ig.

WL
2013. 07. 21. 11:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Ab – ügyrendje szerint – évente legfeljebb két alkalommal (nyáron és télen), összesen legfeljebb ötvenhat nap ítélkezési szünetet tart. A hétfőn kezdődő ítélkezési szünet nem számít bele az ügyrendben meghatározott határidőkbe. Ugyanakkor nem érinti az ítélkezési szünet az alkotmánybírósági törvényben megállapított határidőket, így többi között az alkotmányjogi panasz benyújtására nyitva álló 60 napot.

Az ügyrend szerint az Ab elnöke elrendelheti adott ügy soron kívüli elbírálását, ami többi között azt is jelenti, hogy az eljárási cselekményeket haladéktalanul foganatosítani kell.

Az Ab tavaly december 28-án hirdette ki azt a határozatát, melyben formai okokból megsemmisítette az alaptörvény egyes átmeneti rendelkezéseit, ez év január 4-én pedig Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán a magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgárok választással összefüggő regisztrációs kötelezettségének alkotmányellenességét mondták ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.