A volt miniszterelnök Szabó Tímeával, a Együtt–PM elnökségi tagjával és Karácsony Gergellyel, a Párbeszéd Magyarországért politikusával, több „baráti” újságíró társaságában buszozott Felcsútra, a Hír TV hiába próbált felvételeket készíteni. A település határában tartott tájékoztatóján Bajnai Gordon azt mondta, Orbán Viktor felelős a trafikügyért, valamint a takarékszövetkezeti kisrészvényesek és a földek „lenyúlásáért”. Nem volt zökkenőmentes a szocialisták volt miniszterelnökének a túrája: Budapesten a busz indulásakor néhány tüntető egy időre elzárta a parkoló kijáratát egy „Együtt a maffiabaloldal” transzparenssel. Felcsúton pedig mintegy 50 demonstráló várta az ellenzéki politikusokat különféle feliratokkal és libákkal, a Hajdú-Bét-ügyre utalva.
A Fidesz kommunikációs igazgatója újságírói kérdésre kijelentette: a magyar emberek nem kérnek abból a múltból, amelyet Bajnai Gordon képvisel, nem kérnek a rezsicsökkentésre vonatkozó elképzeléseiből, a csökkenő bérekből és nyugdíjakból, sem a növekvő adókból. Ez az oka annak, hogy tiltakoznak a volt kormányfő megjelenései ellen – mondta Kocsis Máté.
Szavai szerint Bajnai Gordon csúfos vereséget szenvedett, megfutamodott Felcsútról, „elkullogott”. Jó érzékkel egy szeméttelep mellett tartott sajtótájékoztatót, utána busszal végigment a településen, a buszról azonban nem mert leszállni és az emberek szemébe nézni – tette hozzá.
Kocsis Máté azt mondta, „Bajnai Gordon kormányzását Magyarország modern kori történetében egy fekete foltnak tekintjük”. Hozzátette: a volt miniszterelnöknek nincs keresnivalója a magyar közéletben.
Az Együtt–PM-szövetség közleményben reagált Kocsis szavaira, melyben – többek között – Felcsútot Orbánisztán birodalmi fővárosának titulálják.