Elfogadta az Európai Bizottság a magyar javaslatot

Ennek értelmében az új tervezési időszakban a kabinet ezermilliárdokat pumpálhat a gazdaságba, javítva a foglalkoztatás mutatóin.

NT
2013. 07. 09. 14:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Cséfalvay Zoltán kiemelte, hogy a jövőre induló új tervezési időszakban a források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre szeretné fordítani Magyarország. A legtöbb forrás, a jelenlegi duplája – 2014 és 2020 között várhatóan mintegy 1200 milliárd forint – a foglalkoztatás ösztönzésére jut. A kis- és közepes vállalkozások versenyképességének javítására több mint 1100 milliárd forintot fordítana a kormány – ismertette az államtitkár.

A magyar kormány várhatóan 2013 novemberében nyújtja be a partnerségi megállapodást, ezt követi majd a formális egyeztetés az unióval, és a kabinet azzal számol, hogy 2014 első negyedévében-félévében elfogadhatja az Európai Unió (EU) a megállapodást és az operatív programokat – hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán.

A kabinet március végén fogadta el a 2014–2020 közötti európai uniós fejlesztési források felhasználására vonatkozó programok prioritásait. A kormányhatározat szerint a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program első tervezeténél a prioritások között szerepel a versenyképes kis- és középvállalkozási szektor, az ipari termelés, szolgáltatások és hálózatok, a kreativitás és tudásgazdaság fejlesztése, innováció és kutatás-fejlesztés, az infokommunikációs technológia fejlesztése, a rekreációs, egészségügyi szolgáltatások és turizmusfejlesztés, a kiemelt térségi és közösségi gazdaságfejlesztés, illetve a foglalkoztatás ösztönzése és üzleti környezet fejlesztése.

Az Intelligens Közlekedésfejlesztés Operatív Program első tervezeténél elsődleges szempont a nemzetközi közúti, vasúti és vízi úti elérhetőség javítása, a regionális közúti elérhetőség és közlekedésbiztonság javítása, a regionális vasúti elérhetőség és energiahatékonyság javítása, valamint az integrált, fenntartható elővárosi mobilitási rendszerek fejlesztése a nagyvárosokban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.