Gyerekkoldusok nyomában

Nemzetközi összehasonlításban nem rossz a helyzet hazánkban a gyerekkoldusok számát tekintve – írja a Magyar Nemzet

Magyar Nemzet
2013. 07. 26. 2:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyre gyakrabban látni hazánkban is olyan nőket, akik alvó gyermekkel a kezükben kéregetnek. Ezek a gyerekek, ha jobban megnézzük, nem természetesen alszanak. Felmerül a gyanú, hogy a kicsiknek valamilyen alkoholt vagy drogot adhatnak, hogy ne zavarják az utcán folyó „munkavégzést” – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Rónaszékiné Keresztes Mónika. A Fidesz képviselője az utcán kolduló gyermekek helyzetére kívánja felhívni a figyelmet, ebben a témában még a nyári parlamenti szünet előtt írásbeli kérdést is feltett a belügyminiszternek. A politikus a lapnak elmondta, hogy Pintér Sándor megkeresése csak az első lépés volt, a jövőben mindenképpen informálódni kíván a gyermekek kizsákmányolásával kapcsolatban.

– Magyarországon a kétezres évek elején lett büntetendő a gyermekkel koldulás, akkortájt egész maffiaiparág épült erre. Leginkább Romániából „importálták” a gyerekeket, mert nagyon sok volt az intézetben élő fiatal, és nagyon könnyű a nemzetközi örökbefogadás – ezt már Gyurkó Szilvia mondta a Magyar Nemzetnek. Az UNICEF gyermekjogi szakértője elmondta, mióta a gyermekekkel való koldulás szabálysértésnek minősül, visszaszorult a fiatalok kizsákmányolása. A szakember szerint világviszonylatban jól szerepel hazánk a gyermekkoldulás visszaszorítása tekintetében, de minden eset eggyel több annál, mint kellene. Indiában, az ázsiai régióban, de akár Franciaországban, Olaszországban, ahol nagyobb bevándorló népesség van, magasabb arányban fordul elő a gyermekkel koldulás, illetve a gyermekkoldulás.

Az UNICEF Indiában végzett adatgyűjtése szerint a 2 és 6 év közötti gyerekek veszélyeztetettek a leginkább. A gyerekek egy részét a családjuktól lopják el, másokat a család „ad el”, és persze vannak olyanok is, akiket magukra hagynak, és így kerülnek a szervezett bűnözői körökhöz. A maffia koldulásra, prostitúcióra, pornográfiára vagy gyermekmunkára kényszeríti őket, és a bűnszövetkezetek komoly összegeket szereznek az úgynevezett kereskedelmi kizsákmányolás különböző formáiból. – A koldulásnál egyértelmű a szervezett bűnözés jelenléte, ezért több országban is olyan kampányokat indítottak, amelyek arról szóltak, hogy nem szabad pénzt adni a kolduló gyerekeknek, mert amíg jövedelemhez jutnak a gyerekek mögött álló, őket kizsákmányoló felnőttek, addig létezni fog ez a kizsákmányolási mód – tette hozzá.

(Vona Adrienn)

A teljes cikket a Magyar Nemzet pénteki számában olvashatják.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.