HungaRio: „Megtörtént a csoda”

Udvardy György pécsi püspök ünnepi misén köszöntötte a résztvevőket, akik bátorítást is kaptak. A fiatalok belekóstolhatnak a riói eseményekbe is.

csitK
2013. 07. 25. 13:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megnyitó szentmisén Udvardy György püspök köszöntötte a fiatalokat. Elmondta: „Tanítványi lelkülettel vagyunk itt, várjuk az ünnep örömét, várjuk az ünnep embert formáló, életet formáló ajándékát. Jézus Krisztussal akarunk találkozni. Nagyon köszönöm, hogy elfogadtátok szentatyánknak a meghívását, a magyar püspökök meghívását és elfogadtátok az én meghívásomat is ide Pécsre, hogy hozzátok az örömet, hozzátok a reményt magatokban!”

A püspök szentbeszéde középpontjába a búzakalász történetét helyezte. Ennek kapcsán elmondta: ha befogadjuk az életet, akkor termékenyek lehetünk saját magunk és társaink számára is. Kiemelte: a búzamag engedte, hogy az történjen vele, amit belé írtak.

Ezzel kapcsolatosak voltak a lezáró szavak is: „megtörtént a csoda”, hisz sikerült befogadni az életet. A jelenlévők biztatást is kaptak arra, hogy bátran adják tovább az örömhírt. A szentmisén részt vett a Rio Band is, amely külön erre az alkalomra szerveződött.

Ezt követően az esti program, a Találkozások Ünnepe negyven ország zászlajának bevonulásával kezdődött. Ezzel hazánk hivatalosan is bekapcsolódik a riói világtalálkozó eseményeibe. A HungaRióra érkező 16 és 35 év közötti anyaországi és határon túli fiatalok bekapcsolódhatnak a brazíliai eseményekbe is, így megtapasztalva az esemény élményét és lelkületét.

A pécsi eseménysorozatot a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottsága szervezi a Pécsi Egyházmegyével karöltve. A résztvevők a következő napokban 25 helyszínen 70 különböző programon vesznek majd részt. A lebonyolítást 130 önkéntes segíti.

A pécsi rendezvénnyel párhuzamosan – mint fentebb olvasható – zajlik Rio de Janeiróban zajlik a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó. Az eseményen természetesen részt vesz Ferenc pápa is, aki hatalmas népszerűségnek örvend a hívek körében. Az egyházfő szerdán celebrálta első külföldi szentmiséjét, majd a híres Copacabana strandon köszöntötte a találkozóra összesereglett fiatalokat. A közismerten közvetlen, és közéleti kérdésekben aktívan véleményt nyilvánító pápa egy riói kórházban a drogliberalizáció ellen emelte fel szavát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.