Kónyáék most már leülnének az igazi Szolidaritással

A Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) szerint jogszerűen használják logójukat.

2013. 07. 25. 16:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezet ezt annak kapcsán közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a Magyar Nemzet csütörtöki számában arról írt, logójának megváltoztatására kényszerülhet a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 egyik társalapítója, a Magyar Szolidaritási Mozgalom. A Szolidaritás közleményében azt írja, hogy 2011 októberében védjegybejelentést kezdeményezett a vegyipari és energiaipari dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség (VDSZ) a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál. A hivatal a bejegyzést a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítőben meg is jelentette, a VDSZ pedig a védjegy használati jogát a Szolidaritás jogerős bejegyzését követően átruházta.

A Szolidaritás kész arra, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) által generált „álkonfliktust” európai módon rendezze, ezért tisztázó beszélgetést kezdeményez a lengyel Szolidaritás különböző szervezeteinek vezetőségével. A szervezet megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a CÖF szerint jogszerűtlenül használja logójukat, miközben a CÖF Békemenete a szervezet emblémájára nagyon hasonlító jelképet választott magának – áll a közleményben.

A Magyar Nemzet csütörtökön arról is beszámolt, hogy a CÖF és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) Alfred Bujara, a lengyel Solidarnosc szakszervezet központi vezetőségének tagja kérésére levelet írt a Solidarnosc Országos Bizottságának azt javasolva, hogy a szakszervezet vezetősége forduljon a magyar Szolidaritáshoz a logó megváltoztatásának ügyében. A lapnak Alfred Bujara azt mondta: a mozgalomnak nem adtak engedélyt jelképük használatára, ezért tájékoztatást kérnek az ügy hátteréről, hogy léphessenek, végső esetben jogi útra tereljék azt. Elmondta: bár tudtak az esetről, azért nem tiltakoztak, mert azt hitték, hogy a Szolidaritás egy szakszervezet, s csak később derült ki, hogy egy politikai szervezet használja az emblémájukat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.