Leáll Kína

Több mint 1400 kínai vállalatnak szeptember végéig le kell állítania elavult technológiájú termelését.

NT
2013. 07. 26. 17:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tizenkilenc iparágat érintő rendelkezésről pénteken számolt be a kínai média, példaként említve az acélipart, a kokszgyártást, a vasötvözetgyártást, valamint a cement- és a papíripart. Az érintetteknek az év végig véglegesen is fel kell számolniuk energiaigényes, környezetszennyező kapacitásaikat – hirdette ki közleményében az ipari és információtechnológiai tárca. A döntés alól nincs kibúvó, a listázott cégek nem helyezhetik át más térségekbe a megszüntetésre ítélt gyártást.

A dokumentum megállapítja, hogy a szóban forgó vállalatok csoportja az első, amelyeknél a termelést ily módon korlátozzák, ami azt jelenti, hogy őket újabbak fogják követni.

A kínai kormány 2010-ben tette közzé először a gazdasági átalakítást, az ipar fejlesztését, az energiatakarékosságot és a környezetvédelmet célzó lépések egyikeként az ipari termelés kereteit bezárásokkal szabályozó elképzelését.

A kínai kormányfő nemrégiben maga is azt hangoztatta, hogy a többletkapacitások megfékezése része a gazdasági szerkezetváltásnak. A lépés a lassabb, de fenntarthatóbb gazdasági növekedés irányába hat – vélik a szakértők, és megjegyzik: a korábbiakhoz képest ez már konkrét lépés, hogy a hangsúlyt az iparban a mennyiségről a minőség irányába tolják el.

Más vélemények szerint az idejétmúlt kapacitások nagy része eddig is készenléti célokat szolgált, s nagy valószínűséggel a lépésnek nem lesz meghatározó hatása a gazdasági növekedésre.

Az ázsiai pénzpiacok pénteken mindenesetre állítólag a hír hatására megtorpantak, tartván a világ második gazdaságának a vártnál is gyengébb teljesítményétől. Az év második negyedében 7,5 százalékkal bővült a kínai gazdaság.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.