Nem kérnek a baloldal tanácsaiból

A szocialisták kormányzása alatt, 2002 és 2010 között megduplázódott a munkanélküliek száma – közölte a Fidesz szóvivője.

PR
2013. 07. 28. 11:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP-s országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a kormány elüldözte a fiatalokat az országból egyebek mellett azzal, hogy nem teremtett nekik munkalehetőséget. A Fidesz szóvivője reagálásában hangsúlyozta: a szocialisták kormányzása alatt, 2002 és 2010 között megduplázódott a munkanélküliek száma, a szakképzést leépítették, az egészségügy területét hatezren hagyták el 2010 előtt.

Mint elmondta, a kormányváltás óta nő a foglalkoztatottság és a fizetések vásárlóereje is. Folytatódik egy 60 százalékos béremelési program az egészségügyben – tette hozzá. Selmeczi kiemelte, hogy a hiányszakmákat elősegítő ösztöndíjak működnek, a szakképzést pedig a munkaerőpiac kívánalmainak megfelelően alakították át, a jövőben így sokkal értékesebbek lesznek a diplomák és a szakképzettségek is.

A kormány július 24-ei ülésén döntött arról, hogy kiterjesztik a családi adókedvezményt. Az érintettek a kedvezménynek a tizenhat százalékos személyi jövedelemadóból igénybe nem vett részét a hétszázalékos egyéni egészségbiztosítási járulékból és a tízszázalékos nyugdíjjárulékból is igénybe vehetik. A döntés kétszázötvenezer háztartást érint kedvezően, a családok hozzávetőleg húsz-harmincezer forinttal több jövedelemhez juthatnak.

Hazánkban huszonhárom pályázat nyerte el kilencven indulóból a 2012. évi Családbarát munkahely címet. Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár ennek kapcsán hangsúlyozta a nemzet alapját jelentő család fontosságát, és fontosnak nevezte, hogy a vállalkozások figyelmet fordítsanak a munkavállalók, a családok helyzetére is.

 

Őrültségnek tűnik családbarát munkahelyekről álmodozni, amikor pusztán a munkahely megtartása is óriási erőfeszítéseket igényel. Mégsem lehetetlen: pénz nem feltétlenül, viszont szemléletváltás nagyon is szükséges. Olvassa el az MNO interjúját!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.