Magam is láttam a magyar Szolidaritás logóját, és nagyon meglepődtem rajta. Az interneten láttam videót, amely magyarországi megmozdulásról készült, s ott figyeltem fel rá. Egyértelmű, hogy az én 1980-ban készült grafikámat használták fel, az azonosság nyilvánvaló. Csak később tudtam meg, hogy az a csoport, amelyik használja, egy politikai szervezet – nyilatkozta a Népszabadságnak Jerzy Janiszewski grafikus, formatervező, képzőművész. Jerzy Janiszewski egyértelmű álláspontja pedig az, hogy a legendás embléma alkotójaként az ő tulajdona a rajz, és megállapodása van a lengyel szakszervezettel a logó kizárólagos használatáról. A művész ráadásul különösen ellenezné, ha a rajzot egy politikai párt használná, ezért ügyvédje feltehetően fellép majd a szerzői és személyi jogait ért sérelem ügyében – mondta a lapnak.
Az ügyet a Magyar Nemzet tárta fel azzal, hogy megszólaltatta Alfred Bujarát. A lengyel szakszervezet központi vezetőségének tagja korábban úgy nyilatkozott, hogy a magyar mozgalomnak nem adtak engedélyt jelképük használatára, ezért tájékoztatást kérnek az ügy hátteréről, hogy léphessenek, végső esetben pedig akár jogi útra tereljék az ügyet. Bujara hangsúlyozta, bár tudtak az esetről, azért nem tiltakoztak, mert azt hitték, hogy a Szolidaritás egy szakszervezet, s csak később derült ki számukra, hogy egy olyan politikai szervezet használja az emblémájukat, amely egészen más értékrendet képvisel, mint ők.
Bákonyi Ádám
A teljes cikket a Magyar Nemzet szombati számában olvashatja.