Tüntetés a Lendvay utcában: a Fidesz erőszakra számít

A Fidesz felszólította a párt székházához hétfő estére szervezett demonstráció szervezőit, hogy tartsák be a törvényeket.

KG
2013. 07. 01. 13:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Együtt–PM választási szövetség korábban azt közölte az MTI-vel: demonstrációt tartanak hétfőn „a Fidesz-maffia, a trafikmutyi és a földrablás” ellen. Kocsis Máté a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, este hat órakor „Gyurcsányék és a Bajnai-gárda is tüntetni fog a Fidesz székházánál”. Az eseményen ezúttal Bajnai Gordon is részt vesz – tette hozzá –, aki szerinte ezzel nyilvánvalóvá teszi, hogy a korábbi erőszakos akciók is az ő kérésére valósultak meg. Hangsúlyozta: a Fidesz most is erőszakos demonstrációra számít.

A kormánypárti politikus szerint Magyarországnak nincs szüksége a szélsőségekre. A szélsőségek közül az egyik – mint fogalmazott: „a Magyar Gárda és a hozzá kapcsolódó politikai körök” – a múlt héten a parlament törvényes rendjét zavarta meg, míg a „Bajnai-gárda” és a hozzá kapcsolódó politikai szervezetek a demokratikus intézményrendszer ellen intéztek már nem egyszer erőszakos támadást – jelentette ki.

Kocsis szerint „pláne nincs szüksége” az országnak azokra az emberekre, akik tizenöt alkalommal emelték a rezsit, elvették a nyugdíjat, csökkentették a béreket és az alvilágtól vettek át pénzeket. Kijelentette: ez volt a maffiabaloldal, és ugyanezek kiáltanak ma korrupciót és akarnak erőszakos cselekedeteket végrehajtani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.