Utólagos panasz a kémperben

Galambos Lajos, az elhárítás államellenes bűncselekmények miatt nem jogerősen elítélt volt vezetőjének védője szerint hajmeresztő eljárási hibák történtek a kémperben.

Magyar Nemzet
2013. 07. 31. 1:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vádlottaknak és védőiknek a titkos ügyiratkezelés szabályai szerint azután nyílik lehetőségük az eljárás iratait, az írásba foglalt ítéletet és annak indoklását megismerni, amint a dokumentumokat az eljárás bírája legkésőbb a döntés kihirdetése után hatvan nappal elkészíti. Ezt közölte a Magyar Nemzettel a Debreceni Törvényszék a július 5-én első fokon befejezett, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetését kémkedés miatt elmarasztaló büntetőper kapcsán. A Népszava azt írta, hogy a per során olyan súlyú eljárási hibák történtek, amelyek mérlegelést nem tűrve abszolút hatályon kívül helyezési okokat jelentenek.

A lapnak az elsőrendű vádlott, Galambos Lajos (a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója) védője, Molnár Lajos úgy nyilatkozott: a védők egyet sem láttak a bíró által hitelesített tárgyalási jegyzőkönyvek közül, csak a jegyzőkönyvvezető által elkészített jegyzőkönyvtervezetet ismerhették meg, ami egy nyers fogalmazvány. Az ügyvéd úgy fogalmazott: egy ilyen hajmeresztő eljárási hiba nemhogy a kémvád esetében, de egy autólopás ügyében is elfogadhatatlan. A kifogásokkal kapcsolatos kérdéseinket Molnárnak tegnap nem tudtuk feltenni, mert nem sikerült elérnünk őt.

A törvényszék közölte, hogy nem kívánnak reagálni az ügyvéd állításaira, minthogy az abban szereplő kifogások elbírálása a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla hatáskörébe tartozik. A bíróság az elmúlt héten pénteken tájékoztatott arról, hogy a jegyzőkönyvek rendelkezésre állnak, a tanács elnöke pedig várhatóan szeptember elején végez az ítéletnek és indoklásának írásba foglalásával.

A Debreceni Törvényszék katonai tanácsa július 5-én kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját kémkedésért két év tíz hónap börtönre, Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét felbujtóként elkövetett kémkedésért ugyancsak két év tíz hónap börtönre ítélte. Laborc Sándor volt NBH-főigazgató kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt egy év – két évre felfüggesztett – börtönbüntetést kapott. P. Lászlót, a kémbotrányban felbukkant orosz hátterű biztonságtechnikai cég tulajdonosát az államellenes bűncselekmények elkövetésének vádja alól felmentették. Az ügy iratanyagát 2040-ig titkosították. Az ítélethirdetést zárt tárgyalás keretében tartották meg. A Magyar Nemzet áttekintette az ügy hátterét, a cikkért kattintson ide!

(A Magyar Nemzet munkatársa)

A teljes cikket a Magyar Nemzet keddi számában olvashatják.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.