Balatonföldvár visszakapta a fejlesztés jogát

Balatonföldvár egy tizenegy éve elakasztott, másfél milliárd forintos kikötő- és strandberuházás ügyét zárta le azzal, hogy nettó 9,5 millió forintért visszavásárolta a Nyugati strand fejlesztési jogát.

BuL
2013. 08. 09. 11:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A polgármester szerint az eset jogalkotási kérdést is feszeget. Jól példázza, hogy ma Magyarországon egy civil szervezet, illetve a lakosság egy része anyagi és büntetőjogi felelősség nélkül elakaszthat egy olyan nagyszabású beruházást, amelynek megvalósítása egy nagyobb közösség érdekeit szolgálná. Mindezt úgy, hogy az ügyben indított bírósági perekben rendre bebizonyosodott, a beruházást ellenzők aggálya nem megalapozott – mondta Holovits Huba.

Az ellenzők arra hivatkoztak, Balatonföldvárnak már van kikötője, minek neki még egy – idézte fel –, holott az igen jól prosperáló, 13 kikötővel rendelkező Balatonfüred példája is bizonyítja, mi a fejlődés útja, és hogy összehangolható a vitorlázók, a fürdőzők és a üdülőtulajdonosok érdeke.

A kaposvári Sevax Zrt. 2003-ban kereste meg a balatonföldvári önkormányzatot a kikötőberuházás ötletével, amelynek helyszíne a Nyugati strand előtti vízterület lett volna. Az akkori városvezetőség támogatta az elképzelést, és 1300 négyzetméternyi terület földhasználati jogáért egy vadonatúj, másfél hektáros strand felépítését kérte ellenszolgáltatásként a beruházótól. Az engedélyeztetési eljárás alapvetően a közeli üdülők tulajdonosai és a lakosság egy részében támadt aggályok miatt húzódott tizenegy évig.

A héten megkötött megállapodás értelmében az önkormányzat az eddig elkészült teljes tervdokumentációt, a meglévő engedélyeket és a Sevax Zrt. valamennyi megszerzett jogát megkapta. A visszalépésért cserébe a város komoly alkudozások után – a befektető eddig 40 millió forintot költött tervekre, engedélyekre, perekre – nettó 9,5 millió forintot utalt át a befektető számlájára. A kaposvári cég az ellentételezés részeként hat hajóhely tulajdonjogát is megkapta, ez abban az estben lesz érvényesíthető, ha az említett területen húsz éven belül mégis létesül vitorláskikötő.

Az önkormányzat a tulajdonába került, részben már engedélyekhez jutott dokumentáció módosításával új strandépületeket akar felépíteni. A vitorláskikötő létesítését elnapolta, a strand üzletsorának megépítését pedig vállalkozói tőkéből szándékozik megvalósítani, hosszú távú bérleti jogot adva cserébe. A beruházás, ha nem lesznek újabb ellenzők, a következő idegenforgalmi szezonra elkészülhet – ismertette a polgármester.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.