Épül az ötödik kerület, tavaszra elkészülnek

Újabb beruházásokat kezd meg az V. kerületi önkormányzat ősszel csaknem 4 milliárd forint értékben.

MD
2013. 08. 09. 19:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új lendületet kapnak a belvárosi beruházások, mert miközben már tart a Kossuth tér, valamint a Ferenciek tere és környezetének megújítása, számos új fejlesztés is indul – mondta Rogán Antal, a kerület polgármestere (Fidesz–KDNP) egy pénteki háttérbeszélgetésen. Hozzátette, hogy a déli belváros kis utcáinak megújítása gyakorlatilag lezárult.

A Molnár utcát a Ferenciek tere beruházásával összefüggésben újítják meg, s látványos átalakítások lesznek a Duna-korzón, a Váci utcában és mellékutcáiban, az Olimpia parkban, valamint a Kossuth tértől északra lévő utcákban is. A polgármester tájékoztatása szerint utóbbi már augusztusban megindul, a támogatási és kivitelezési szerződést már aláírták. Az új fejlesztések költsége 3,8 milliárd forint, amelyből 1,8 milliárdot az Európai Unió, 1 milliárdot az állam, 900 millió forintot pedig a kerületi önkormányzat finanszíroz.

A Ferenciek tere és a Március 15. tér átépítése mellett szombaton elkezdődik és várhatóan november második feléig tart az Erzsébet híd Váci utca és Belgrád rakpart közötti felhajtójának felújítása – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken. A főváros út- és hídfelújítási programjának részeként, a BKK beruházásában kezdődő szerkezeti felújítás mellett járda is épül a hídfelhajtó templom melletti oldalán.

 

Az átépítés első ütemében a szerkezet közepén végeznek munkát. A lezárt terület mellett két forgalmi sáv Buda, egy pedig Pest felé vezet majd. Buda felé az egyik sáv a híd északi, a másik – a pesti irányú sáv mellett – a dél oldalon lesz. A Váci utcánál továbbra is le lehet majd hajtani a Március 15. térre.

 

A BAH-csomópont felől érkező buszjáratoknak (8, 112, 239) a Hegyalja úton az Erzsébet híd irányában a Mészáros utca és a Döbrentei tér között – az árvíz idején érvényes közlekedési rendhez hasonlóan – ideiglenesen buszsávot jelölnek ki, így ezen a szakaszon a közúti forgalom csak egy sávon haladhat majd. A hídfelhajtó átépítése – a Március 15. tér és a Ferenciek tere átépítésével együtt – előreláthatólag november második felében fejeződik be.

Rogán Antal ismertette, hogy a jelenleg elhanyagolt Olimpia parkban fiatalos, modern hangulatú közpark jön létre: a területen új zöldfelületeket, sportpályát, játszóteret és kutyafuttatót alakítanak ki, a körbekerített parkot őrzik majd. Az ősfákat nagyrészt meghagyják, ugyanakkor – a zöld egyesületekkel egyeztetve – 16 fát ki kell vágni. Ezek helyett 41 újat ültetnek majd.

A lakosság véleményét figyelembe véve megújul a Balassi utca Kossuth tér és Markó utca közötti része, valamint a Falk Miksa utca. Utóbbi egyik torkolatánál teret is kialakítanak, s ott kap helyet Peter Falk, vagyis a sorozatbeli Columbo szobra.

A Duna-korzón folytatják a burkolatok megújítását, kicserélik a kandelábereket – mondta a polgármester, hozzátéve hogy a munkálatokat szakaszosan végzik októbertől, s tavaszra érnek a végére. Ugyanez az ütemezés igaz a Váci utcára is, ahol a Szabad sajtó út és a Vörösmarty tér között világos, szecessziós burkolatokat helyeznek el. Rogán Antal megjegyezte: a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő Vörösmarty téren is indokolt lenne a burkolatcsere a túl sok rendezvény miatt, ezért a tér tartósságának megőrzése érdekében egyeztetést kezd Tarlós István főpolgármesterrel.

A kerület vezetője arról is beszámolt, hogy a Nagy Ignác utcában és a Bihari János utca egy szakaszán is burkolatot cserélnek, megújul az Arany János utca egy kisebb része, továbbá a Széchenyi utca, a Garibaldi utca és az Akadémia környezete. Kitért arra is: a forgalomtechnikailag is összehangolt beruházások március végéig elkészülnek, s várhatóan a Ferenciek terét a tervezettnél korábban át tudják adni.

Rogán jelezte, vannak további terveik is, például a Szervita tér megújítására. Erre a fővárosi önkormányzatnál pályáztak forrásra, s amennyiben elnyerik, a kerület saját forrásból rendbe tudja hozni a Semmelweis utcát és a Városház utcát is. Amennyiben nem jutnak forráshoz, saját költségvetésből újítják meg a Szervita teret. Gondolkodnak azon is, hogy a Margit híd lábánál tematikus kutyás parkot hozzanak létre – tette hozzá a polgármester. Rogán Antal hangsúlyozta továbbá: a 2006-ban tervezett fejlesztések 90 százalékát teljesíteni fogják 2014 tavaszáig.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.