Halálos kimenetelű tömegkarambol Ócsánál

Hárman meghaltak és mintegy húszan megsérültek abban a péntek reggeli balesetben, amelyben több jármű ütközött az M5-ös autópályán Ócsa és Gyál között.

WL
2013. 08. 30. 5:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tehergépjármű-forgalmat már Lajosmizse közelében leterelik az M5-ös autópályáról az 5-ös út felé a péntek kora reggel történt tömegbaleset miatt – közölte a rendőrség honlapján a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. A közlekedést az ócsai lehajtónál a 4603-as úton keresztül a 4-es és 5-ös út felé terelik le a rendőrök.

A rendőrség és a mentőszolgálat eddigi adatai szerint hárman meghaltak és mintegy húszan megsérültek, miután több jármű karambolozott az M5-ös autópályán Ócsa és Gyál között. A sérültek közt gyerekek is vannak – közölte az ORFK.

Az MTI helyszínen tartózkodó munkatársa szerint egy kamion az árokba borult, és szintén árokba borult egy mikrobusz, amelyből ki kellett menteni az utasokat. A helyszínen több megrongálódott személyautó és mikrobusz látható.

Az Országos Rendőr-főkapitányság a honlapján egyelőre annyit közölt, hogy 5 óra 15 perckor történt a baleset, egyelőre ismeretlen okból az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 24. és a 25. kilométer között.

A rendőrség az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalát teljes szélességében lezárta. A helyszínre az MTI tudósítójának beszámolója szerint több mint tizenöt mentőautó és két mentőhelikopter is érkezett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.