Házi őrizet: nyomkövetőt kapnak az egykori főrendőrök

Házi őrizetbe került az a négy, egykori vezető beosztású rendőr, aki a tavaly nyáron nyilvánosságra került rendőrségi vesztegetési botrányban érintett.

MNO
2013. 08. 09. 9:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője közölte: a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön másodfokon megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét, amely meghosszabbította az előzetes letartóztatást. A táblabíróság mind a négy főtiszt esetében házi őrizetet rendelt el, hármuknak nyomkövető karperecet kell viselniük. Az ítélőtábla megállapította: fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, de úgy ítélte meg, hogy a karperec alkalmazásával nincs szükség a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartására – ismertette Nagy Andrea.

A tavaly nyár elején nyilvánosságra került ügy háttere, hogy az egyik gyanúsított, V. László több budapesti éjszakai szórakozóhelye zavartalan működéséhez, illegális rendőri védelméhez, valamint azért, hogy a konkurens szórakozóhelyeken razziákat tartsanak – közvetítőn keresztül – rendőrtiszteket vesztegetett meg.

Az ügyben sajtóhírek szerint érintett K. Attila, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi információs főosztály kiemelt ügyek osztályának felderítéssel foglalkozó egykori nyomozója és K. Tamás, a közrendvédelmi főosztály korábbi vezetője, továbbá G. Imre, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályának volt vezetője, valamint H. Lajos, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztálya speciális bűncselekmények elleni osztályának volt vezetője is.

A rendőri vezetőket érintő korrupciós ügyre 2012. június elején derült fény; hat embert gyanúsítottak meg bűnszervezet tagjaként. V. Lászlóval kapcsolatban megszólalt Magyar Róbert is. A fekete sereg vezére a Hír TV-nek adott exkluzív interjúban többet is elmondott.

 

A Magyar Nemzet korábban megírta, hogy akár ötmilliárd forintra is rúghat az a vagyon, amit a vesztegetés miatt letartóztatott vállalkozó külföldre menekített.

 

A Hír TV Célpont című műsora kiderítette, hogy hosszú éveken keresztül havi százezer darab ecstasy tablettát és nagy mennyiségű kokaint szállítottak a Hajógyári-sziget szórakozóhelyeire drogfutárok a holland drogkartelltől.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.