Hunvald-ügy: szeptember 5-én indul a második menet

Szeptember 5-én kezdődik a Hunvald-ügy másodfokú tárgyalása.

TAN
2013. 08. 28. 14:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fővárosi Törvényszék az erzsébetvárosi, milliárdos nagyságrendű ingatlanpanamák, korrupciós ügyek vádjával indított perben 2012. február 24-én első fokon, nem jogerősen másfél év letöltendő szabadságvesztésre ítélte Hunvald Györgyöt, a budapesti VII. kerület korábbi szocialista polgármesterét, valamint nyolc és fél évre Gál Györgyöt, a kerületi önkormányzat volt szabad demokrata gazdasági bizottsági elnökét. Az ügyész súlyosításért, illetőleg megalapozatlanság miatti hatályon kívül helyezésért, az elsőrendű vádlott, Gál György és védője felmentésért, illetőleg enyhítésért, a másodrendű vádlott, Hunvald György és védője felmentésért nyújtott be fellebbezést.

Az ügyben a Fővárosi Ítélőtábla elfogultságot jelentett be, ezért a Kúria a Szegedi Ítélőtáblát jelölte ki másodfokú bíróságként a Gál György és társai – köztük Hunvald György – ellen csalás, vesztegetés, hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt indított büntetőügyben. A szegedi táblabíróság közleménye szerint az ügyben négy tárgyalási napot tűztek ki, szeptember 5-re és 6-ra, valamint október 10-re és 11-re.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.