Kaposvár 270 millió forinttal támogatja az iskolakezdést

Kaposvár önkormányzata 270 millió forinttal támogatja az iskolakezdést a törvény által nyújtott támogatásokon felül, ezzel négyezer gyermek családját segíti a város – jelentette be a somogyi megyeszékhely polgármestere kedden sajtótájékoztatón.

2013. 08. 27. 12:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szita Károly (Fidesz–KDNP) közölte: „bár az idei tanévtől már nem mi vagyunk a fenntartók, a mi gyermekeink járnak az iskolákba, ezért kötelességünknek érezzük, hogy támogassuk őket, legyen szó taneszközökről vagy épp az étkezésről”. Hozzátette, a tanévkezdéssel járó költségek kigazdálkodása sok családnak okoz gondot, ezért az önkormányzat a idén is kiemelt feladatként tekint a gyermekek, családok támogatására. A városvezető azt javasolta: „mindazok, akik úgy érzik, hogy segítségre van szükségük, jelentkezzenek a városháza szociális irodáján”.

Kaposvár önkormányzata a 270 millió forinttal –18 támogatási formában – a különböző szintű oktatásban részesülők mintegy harmadát segíti. Közétkeztetésre az állami normatíván felül 161 milliót költ a város, hogy ingyenes vagy kedvezményes étkezési lehetőséget biztosítson a kérelmezőknek. A gyermekvédelmi támogatásban részesülők – mintegy 3000 gyermek – bölcsődés, óvódás és általános iskolai tanulmányaik alatt térítésmentesen étkezhetnek és ingyenesen jutnak a tankönyvekhez. Az általános iskolai tanulmányokat megkezdő 700 gyermeknek az idén is egy felszerelt tolltartót ajándékoz az önkormányzat, továbbá kilencmillió forintot a második osztályos diákok úszásoktatására, tízmillió forintot pedig korcsolyaoktatásra biztosít.

A felsőoktatásban tanulók kollégiumi férőhelyet vagy albérleti támogatást igényelhetnek, emellett pályázhatnak a Kaposvár Számít Rád ösztöndíjra is, amelynek összege havi 25 ezer forint. A cigány tanulók számára ebben az évben is kétmillió forintot különített el a város. Ebből azok a diákok részesülnek, akik rossz szociális helyzetük mellett is jó tanulmányi eredményt érnek el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.