Közérdekű perben bukott a Lombard

Akár több százezer adós hitelszerződésére is hatással lehet a Szegedi Törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítélete.

Magyar Nemzet
2013. 08. 02. 2:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hazánkban először történt meg, hogy egy pénzintézet több hatályos és korábban hatályos üzletszabályzatának pontjairól, valamint hirdetményében meghatározott szabályairól kimondta a bíróság, hogy azok érvénytelenek. A Szegedi Törvényszék elsőfokú ítéletében a Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt. hat üzletszabályzatának és két hirdetményének több pontját is érvénytelennek nyilvánította azok tisztességtelensége miatt. A bíróság szerint a gépjármű-hitelezésre és -lízingelésre, valamint lakossági és vállalati hitelezésre vonatkozó, korábban és jelenleg is hatályos szabályozás több pontja érvénytelen.

Egy hitelszerződés megkötésekor általában három különböző elem szabályozza azokat a kötelezettségeket, amelyeket az adósoknak kölcsönük törlesztése során be kell tartaniuk. Az első az egyedi hitelszerződés, amely többnyire azt rögzíti, mennyi kölcsönt kap a hitelfelvevő, azt mennyi idő alatt kell visszafizetnie, s mekkora mértékű részletekben kell azt törlesztenie. Az egyedi szerződésekben nem szabályozott kötelezettségeket a szerződési feltételek második komponense, az üzletszabályzat határozza meg, amely a pénzintézetekkel szerződésben álló valamennyi ügyfélre érvényes.

Ezek az általános szerződési feltételek, amelyeket a pénzintézet az adós közreműködése nélkül előre meghatároz. A kölcsönfelvevőkre vonatkozó szabályok harmadik csoportját a pénzintézetek hirdetménye adja, amely többnyire az általános szerződési feltételekben nem meghatározott költségeket és díjakat rögzíti. A hitelfelvevőnek törlesztése során a három, különböző szabályokat tömörítő feltételt egyaránt betartva kell visszafizetnie a kölcsönét. Ha a három szabályrész valamelyikének bizonyos pontjai érvénytelenné válnak, az a további törlesztésben problémákat okozhat. Így a Lombard üzletszabályzatait, valamint hirdetményeit elmarasztaló bírósági döntés értelmében az együtt értelmezett szabályokat a továbbiakban felül kell vizsgálni, amennyiben a döntés jogerőssé válik.

A magyar lakosság egyik legégetőbb problémáját a devizahitelek jelentik, illetőleg a devizahitelek okozta árfolyamváltozásból adódó többletterhek fizetése. A Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt. a legtöbb pénzintézethez hasonlóan hitelezett devizában. A pénzintézet az árfolyamváltozás fizetéséről szóló szabályait az általános szerződési feltételekben határozta meg, a bíróság szerint azonban nem egyértelmű, hogy ezt a költséget kamatként vagy pedig árfolyamváltozásként kéri az adóstól a pénzintézet, ezért az erre vonatkozó feltételt tisztességtelennek mondta ki a Szegedi Törvényszék, így az árfolyamváltozásból adódó terheket a Lombard nem kérheti adósaitól.

(Horváth Csaba László)

Részletek a Magyar Nemzet pénteki számában.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.