Megemlékezéseket tartanak a roma holokauszt alkalmából

Pénteken van a roma holokauszt nemzetközi emléknapja, ebből az alkalomból Magyarországon is több helyszínen emlékeznek meg a második világháború roma áldozatairól.

WL
2013. 08. 02. 4:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A IX. kerületi, Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban délelőtt tartanak megemlékezést. Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója mond köszöntőt, majd Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Makai István, a Roma Polgári Tömörülés és a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke mond beszédet.

Megemlékezés lesz este a Roma Holokauszt Emlékműnél a IX. kerületi Nehru parton, a Dohány utcában az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) épülete előtt, valamint a Pesti Jézus Szíve templomban, ahol jelen lesz Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is.

Az Országos Roma Önkormányzat több vidéki emlékprogramon képviselteti magát.  Az ORÖ központi megemlékezését augusztus 6-án Budapesten, a Szent István-bazilikában tartja. Az emléknap alkalmából pénteken kiállítás nyílik a VIII. kerületi Mátyás téri Gallery8-ban. Zalaegerszegen a roma holokauszt emléknapja alkalmából Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester két túlélővel találkozik. Békés városában az első és a második világháborús emlékműnél lesz megemlékezés.

A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg.

A romagyilkosságok áldozatairól emlékeznek meg a kislétai gyilkosság negyedik évfordulóján, egyben a roma holokauszt emléknapján. Számos szervezet, kulturális és közintézmény, valamint cég vesz részt abban a kezdeményezésben, amelynek keretében pénteken, a kislétai gyilkosság évfordulójához kapcsolódva levetítik vagy internetes felületükön közzéteszik a romagyilkosságok áldozataira és túlélőire emlékeztető kisfilmeket – tájékoztatta a szervező X Kommunikációs Központ az MTI-t.

Az akcióhoz csatlakozott többek között a Terror Háza Múzeum, a Snétberger Központ, az Otthon Centrum, a Libri, a Katona József Színház, a 100 Tagú Cigányzenekar, a Mandiner, a Telenor és az IBM,  is. A filmeket levetítik a Budapest Film mozijaiban, a Művészetek Völgyében és a Lőrinc pap téri Pesti Jézus Szíve templomban.

Emlékeztettek arra, hogy 2008–2009-ben hat roma ember, köztük egy négyéves gyermek vesztette életét, és többen súlyosan megsebesültek a romák elleni támadássorozatban. Kislétán 2009. augusztus 3-ára virradóra gyilkoltak meg egy 45 éves asszonyt, 13 éves lányát pedig életveszélyesen megsebesítették.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.