Rövidesen elkészül a pedagógusok kollektív szerződése, amelyet a köznevelési törvény pedagógus-előmeneteli rendszer szabályait tartalmazó végrehajtási rendeletének kiadása után köthetnek meg – közölte a köznevelésért felelős államtitkárság. Azt írták: a szerződéshez az előzetes megállapodásnak megfelelően várják a kormányzattal együttműködő pedagógus-szakszervezetek javaslatait a törvény augusztus 27-i elfogadása és a rendelet kiadása után.
– 2010 óta Magyarországon nem a kalandorpolitika a mértékadó, ezért a kormány csak az első fél év gazdasági adatainak ismeretében határozott arról, hogy a pedagógus-béremelést illetően mekkora összegű kötelezettséget vállalhat – hangsúlyozták, megjegyezve: a kormány a bérek értékállóságáról is gondoskodott. Az ágazati kollektív szerződésnek egyébként az eredeti tervek szerint július 31-ig kellett volna elkészülnie.
Az államtitkárság jelezte azt is: a pedagógusok szeptembertől életbe lépő új munkarendje már nem a kötelező óraszámra, hanem a munkavállalók heti 40 órás munkaidejére épül, és felszámolja a minőség rovására menő, önkéntesen vagy kényszerűségből vállalt túlmunkát.
– 2013. szeptember 1-jétől az egyházi, alapítványi és magánintézmények is új finanszírozási és elszámolási szabályok szerint működnek – mutattak rá, kiemelve, hogy a valós költségek felét sem fedező normatív támogatás helyett az intézmények ezentúl bértámogatást kapnak.
A Magyar Nemzet korábban arról számolt be, hogy az idén várhatóan 37, jövőre 172 milliárd forintos többletkiadást igényel a pedagógusbérek emelése – ez egy, a kormánynak készített minisztériumi előterjesztésből derült ki. Pedagógus I. fokozatban a kezdő fizetés (végzettségtől függően) már ebben az évben 185, illetve 203 ezer forintra emelkedhet, egy harminc éve pályán lévő tanár pedig bruttó 263, illetve 288 ezer forintra számíthat. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerint ez az idén átlagosan 34 százalékos növekedést, a továbbiakban pedig évente átlagosan tíz százalék pluszt jelent.
Olvassa tovább a Magyar Nemzet összeállítását a lap hétfői számában.
(Csókás Adrienn)