O.Z.O.R.A.: ebből így rettenetes káosz lesz

A sárbogárdi rendőrkapitány pénteken olyan szakhatósági állásfoglalást hozott, mely szerint a rendezvény biztosítási tervének hiányosságaira hivatkozva az O.Z.O.R.A. fesztivál megtartását nem támogatja.

BuL
2013. 08. 03. 10:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tavaly szeptember óta folyamatosan a fesztivál előkészítésén dolgozó szervezők és a tömegrendezvények biztosításában évtizedes tapasztalattal rendelkező VALTON Security Kft. értetlenül áll a helyzet előtt, ugyanis a korábban több alkalommal és az elmúlt napokban utolsó körben megejtett terepbejárások folyamán a szakhatóságok – az ÁNTSZ, az Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrzési Hivatal, a Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Sárbogárdi Rendőrkapitányság – a többszörös hiánypótlások eszközölése után mindent rendben találtak – áll a közleményben.

A szervezők a döntés nyomán várhatóan kialakuló helyzet miatt aggódnak leginkább. Kétségesnek tartják, hogy a világ több mint félszáz országából évről évre idesereglő, a már napok, hetek óta Magyarországon turistáskodó fesztivállátogatók mire számíthatnak a zárt kapuk előtt.

Az 1999-es napfogyatkozás idején a Tolna megyei Ozorához közeli, Fejér megyei Dádpusztán tartották az első fesztivált, amelyet 2005 óta minden évben megrendeztek O.Z.O.R.A. néven. Tavaly a Hír Televízió mutatta be, hogy a rendezvényen nyíltan lakókocsikból és tálcáról árulták a drogot, ezután több rendőrségi razziát is tartottak Ozorán.

Kardos Tamás körjegyző pénteken az MTI megkeresésére azt mondta, az O.Z.O.R.A. fesztivál jegyzői engedélyezéséről hétfőn lesz döntés. Megjegyezte, hogy a rendezvény akkor engedélyezhető, ha minden, a folyamatban részt vevő szakhatóság ehhez hozzájárul. Amennyiben valamelyik szakhatóság nem engedélyezi, akkor a jegyző sem teheti ezt meg – mondta.

Az Indexnek a jegyző úgy nyilatkozott, a szervezők szombaton nyugodtan beengedhetik az embereket a fesztivál területére. Más kérdés, hogy kedden elkezdődik-e a fesztivál programja.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság péntek este azt közölte: az O.Z.O.R.A. fesztivál ügyében a rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében szakhatósági állásfoglalást hozott, amelyet a Mezőszilasi Közös Önkormányzati Hivatalnak pénteken megküldött. Az állásfoglalás tartalmáról a főkapitányság nem adott tájékoztatást.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.