Pedagógusbér-emelés: rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a Fidesz

Rendkívüli országgyűlési ülés lehet augusztus 26-27-én a pedagógusbér-emelések miatt.

WA
2013. 08. 06. 11:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz frakcióvezetője rendkívüli országgyűlési ülés összehívását kezdeményezi augusztus 26-27-re a pedagógusok béremelésével kapcsolatos törvényi változások elfogadása érdekében. Ezt Rogán Antal kedden újságírók előtt jelentette be, miután más témában – az ombudsmanjelölésről – egyeztetett Áder János államfővel.

A frakcióvezető hozzátette: a béremelések szeptemberi bevezetéséhez szükséges a parlament döntése is, és a kormánypártok szerint ez egy „kellően fontos” kérdés ahhoz, hogy az Országgyűlés még szeptember elseje előtt összeüljön. Rogán Antal arra kérte a köztársasági elnököt, hogy hivatala „sürgősséggel vizsgálja meg a törvény kihirdetésének a lehetőségét”.

Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára korábban azzal indokolta, a rendkívüli parlamenti ülés összehívását, hogy meg kell teremteni a pedagógusbérekkel kapcsolatos változások jogszabályi hátterét. A joganyagot már előkészítették, csak a parlament döntése hiányzik – fűzte hozzá Hoffmann.

A Magyar Nemzet korábban arról számolt be, hogy az idén várhatóan 37, jövőre 172 milliárd forintos többletkiadást igényel a pedagógusbérek emelése – ez  egy, a kormánynak készített minisztériumi előterjesztésből derült ki. Pedagógus I. fokozatban a kezdő fizetés (végzettségtől függően) már ebben az évben 185, illetve 203 ezer forintra emelkedhet, egy harminc éve pályán lévő tanár pedig bruttó 263, illetve 288 ezer forintra számíthat. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerint ez az idén átlagosan 34 százalékos növekedést, a továbbiakban pedig évente átlagosan tíz százalék pluszt jelent.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.