Rövidesen elkészül a pedagógusok kollektív szerződése

„A gyerekek, családok és az ország érdekeit egyaránt szolgáló igazságos, méltányos és magas színvonalú köznevelési rendszer” legfontosabb intézkedései szeptembertől lépnek életbe.

TK
2013. 08. 03. 19:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy levélben fordult az emberi erőforrások miniszteréhez az ágazati kollektív szerződés megkötésének elmaradása miatt.

A PDSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy a szaktárca és a pedagógus sztrájkbizottság január 22-ei megállapodása rögzítette az ágazati kollektív szerződés megkötését az oktatásban érintett szakszervezetek bevonásával. Ennek dátumaként július 31-ét határozták meg, és bár a PDSZ a megállapodást nem írta alá, de a szerződést fontosnak tartja – mutatott rá Mendrey László. A szakszervezeti vezető megbízható információkra hivatkozva ugyanakkor azt mondta: még az a kormányrendelet sincs meg, amely a szerződés alapjait megteremtené. Ezért levélben fordult Balog Zoltán szakminiszterhez, és felajánlotta közreműködését.

A Köznevelésért Felelős Államtitkárság szombati közleményében azt írta: rövidesen elkészül a pedagógusok egész ágazatra kiterjedő kollektív szerződése, „amelyhez hasonló sosem volt a magyar közoktatásban/köznevelésben”. A kollektív szerződést a köznevelési törvény pedagógus-előmeneteli rendszer részletszabályait tartalmazó végrehajtási rendeletének kiadása után köthetik meg.

A kormányzat a törvény augusztus 27-ei elfogadása és e rendelet megjelenése után várja a vele együttműködést vállaló pedagógus-szakszervezetek javaslatait, ahogyan erről megegyeztek – tájékoztattak.

Az államtitkárság közleménye hangsúlyozza, hogy a kormányzat előkészítette a tanév nyugodt megkezdését. Felidézik: a köznevelés megújításával a kormány vállalta, hogy minden gyermeknek biztosítja a jó óvodai, iskolai nevelés, oktatás feltételeit. „A gyerekek, családok és az ország érdekeit egyaránt szolgáló igazságos, méltányos és magas színvonalú köznevelési rendszer” legfontosabb intézkedései szeptembertől lépnek életbe – olvasható a közleményben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.