Százmilliókat elnyelő kapu

Vádemeléssel zárta a Velencei-tó kapuja nevű beruházás ügyében folytatott nyomozását a Fejér Megyei Főügyészség.

Magyar Nemzet
2013. 08. 02. 3:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt a Fejér Megyei Főügyészség vádat emelt a Velencei-tó kapuja elnevezésű beruházást kivitelező cég tulajdonosával és egyben képviselőjével szemben. A főügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását és a közügyektől eltiltás alkalmazását indítványozta vádiratában. A több mint kétmilliárd forintos turisztikai fejlesztésre 2008-ban írta ki a közbeszerzést a velencei önkormányzat. Egy nyolchektáros terület felújítását tervezték, egyebek mellett egy homokos partszakaszt, illetve részben fedett korzót alakítottak volna ki. A kivitelező a part mentén lévő közel száz fát kivágta, ám utána a munkálatok félbemaradtak. Ennek nyomán egy félkész betonépület áll a környék lakói által kedvelt, korábban gyakran látogatott partszakaszon.

A vádhatóság tájékoztatása szerint a közbeszerzési eljárás keretében nyertesként megjelölt cég képviselője annak tudatában kötött 2010. július 16-án vállalkozási szerződést a 2,2 milliárd forint értékű beruházás kivitelezésére, hogy cége és kapcsolt vállalkozásai anyagi helyzete miatt az elnyert pályázatban szereplő kivitelezési munkák elvégzésére nem volt képes. A vádlott célja a beruházással kapcsolatos 549,9 millió forintos előleg megszerzése volt. Ezt az összeget a szerződés megkötése után három részletben kiutalták a társaság számára. A kivitelező a beruházást alvállalkozók bevonásával elkezdte, azonban az általuk elvégzett munka egy részét nem fizette ki. Az átutalt előleget nem különítette el a beruházás finanszírozására, hanem eltulajdonította, felhasználta.

Dénes Zoltán

További részletek a Magyar Nemzet pénteki számában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.