Szeptemberben újra lesz TeSzedd

Idén ismét megrendezik az országos szemétgyűjtési akciót szeptember 14-én. Magyarország területén akár 100 millió tonna illegális hulladék is lehet.

2013. 08. 14. 14:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mostani önkéntes szemétösszegyűjtés csak a háztartási hulladékra terjed ki, például a veszélyes anyagokra, építési törmelékre nem. A szervezők szeretnék, ha minél több település csatlakozna a kezdeményezéshez. Tavaly 700 településen mintegy 150 ezer önkéntes gyűjtötte a szemetet – mondta az államtitkár. Az akció a szervezésben és a lebonyolításban Vidékfejlesztési Minisztérium és az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit (OHÜ) Kft. mellett együttműködő partner a Belügyminisztérium, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

Vámosi Oszkár, az OHÜ ügyvezetője arról beszélt, hogy Magyarországon évente mintegy 3 millió tonna lakossági szilárdhulladék keletkezik. Ebből a mennyiségből tavaly a TeSzedd akció során mintegy 3000 tonnát gyűjtöttek össze. Hozzátette: van olyan becslés, miszerint Magyarország területén akár 100 millió tonna illegálisan szétszórt hulladék is lehet. Az ügyvezető úgy véli: nagy szükség van a tudatformálásra hulladékügyben; erre példaként hozta, hogy az OHÜ tavalyi – országos reprezentatív – közvélemény-kutatásában a válaszadók 70 százaléka mondta, hogy rendszeresen részt vesz a szelektív hulladékgyűjtésben, miközben a tények azt mutatják, hogy a magyar lakosság 15-20 százaléka gyűjti ténylegesen szelektíven a szemetet.

Az ügyvezető az MTI kérdésére elmondta: évente mintegy 4,0-4,5 millió tonna települési szilárdhulladék keletkezik Magyarországon, e mennyiség kétharmadát a lakosság „termeli”, a fennmaradó hányad az intézményekben, a munkahelyeken keletkezik. Ennek begyűjtése, ártalmatlanítása évente mintegy 60 milliárd forintba került, ez az összeg a rezsicsökkentés nyomán 55 milliárd forintra csökken ebben az évben.

A TeSzedd akcióra az OHÜ – az előző évekhez hasonlóan – mintegy 130 millió forintot biztosít. Illés Zoltán az MTI-nek elmondta: jelentősen csökkenteni lehetne a hulladékot, ha bevezetnék a betétdíjat. Bevezetésére szerinte a jövő évben – a választásokat követően – kerülhet sor, szerinte a lépés a gazdasági folyamatok kifehérítéséhez is hozzájárulna.

Hozzátette: a bontási törmelék rendezett lerakására és újrahasznosítására is született terv. Az elképzelések szerint az állam 1 kilogramm bontási törmelékért 1 forintot fizetne, és a begyűjtött mennyiséget kilogrammonként 6 forintért értékesítené – szabványban írnák elő –, s az útalapban kötelezően kellene felhasználni 30 százalék kavics helyett. Ezt is a választásokat követően vezetnék be az elképzelések szerint. Magyarországon a becslések szerint évente 12-18 millió tonna bontási törmelék keletkezik.

A szervezők azt is közölték: a TeSzedd akció három éve alulról jövő kezdeményezésre indult. A mostani önkéntes munkára már a hivatalos meghirdetése előtt 33 ezernél többen regisztráltak az akció honlapján. A szervezők kérik az önkénteseket, hogy részvételi szándékukat regisztrációval jelezzék a szervező munka megkönnyítése érdekében.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.