Tudásod a jövőd: közel ezer képzés indul

Szeptember közepétől újabb kilencszáz informatikai és idegen nyelvi képzések indulnak el a 12 milliárd forintot meghaladó költségvetésű program keretében.

KG
2013. 08. 29. 16:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A ciklusokban ismétlődő, beiskolázó tanfolyamokban történő részvételhez minimális önerő szükséges, mivel a kormányzati program 95-98 százalékát finanszírozza a személyenként és képzésenként bruttó 90 ezer forintba kerülő oktatásoknak – közölte Hoppál Péter a sajtótájékoztatón.

A költségekhez a hátrányos, illetve a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben élő résztvevőknek mindössze kétezer forintos önerővel kell hozzájárulniuk – tette hozzá a szóvivő. Mint elmondta, a 2014 augusztusáig tartó, európai színvonalú program országos költségvetése meghaladja a 12 milliárd forintot, az erre jelentkezők több mint háromnegyed része pedig vidéki.

Minden idők legnagyobb és legintenzívebb felnőttképzési programjának tanfolyamai 345 településen zajlanak, a most induló ciklusban szeptember 20-ig 900 új informatikai és nyelvi képzés indul el. A csoportos tanfolyamokon országosan összesen 12 és fél ezer ember vehet részt – ismertette a tájékoztatón Hoppál Péter, aki a szakolyi képzési helyszínen egy angolórára pillantott be. Hangsúlyozta: eddig összesen nyolcvanezer jelentkezőt regisztráltak ezekre a programokra. A teljes program több mint négyszáz bevont települést és ötezer meghirdetett tanfolyamot jelent.

– A Tudásod a jövőd éppen a legfontosabb foglalkoztatási célcsoportokat célozza meg, ezért nagyon bízunk abban, hogy a program következtében a nehéz helyzetben lévő települések lakossága is esélyt kap a munkaerőpiacon tartósan történő elhelyezkedésre – fogalmazott Hoppál Péter. A Fidesz ezért arra biztatja a tartósan munkanélkülieket, a kismamákat, valamint kiemelten a 45 év felettieket, hogy vegyenek részt a tanfolyamokon.

A résztvevők nagyjából fele hátrányos, illetve a leghátrányosabb helyzetű kistérségekből jelentkezett, harmaduk pedig 45 év feletti – jelezte a Fidesz szóvivője, hozzátéve, mivel felső korhatár nincs, a tanfolyamokra a nyugdíjasok is jelentkezhetnek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.