Újabb vád Fapál ellen?

A honvédelmi tárca volt államtitkára egy csalási ügyben is bíróság elé állhat.

Magyar Nemzet
2013. 08. 30. 2:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A több, egykor a Honvédelmi Minisztériumban (HM) vezető beosztást betöltő főtisztet a vádlottak padjára ültető tábornokperben – ahol Fapál a másodrendű vádlott – az elsőfokú felmentés után másodfokú eljárás várható. Fapálnak és Juhász Ferenc volt szakminiszternek hűtlen kezelés gyanújával a bíróság előtt kell felelnie a volt államtitkárnak juttatott szolgálati lakás ügyében is. A gyanú szerint ugyanis Juhász Ferenc a korábbi közigazgatási államtitkár számára kiutalt 65 milliós zuglói luxuslakás eladásával, illetve annak engedélyezésével több mint negyvenmilliós kárt okozott az államnak.

Nem lesz könnyű dolga a Központi Nyomozó Főügyészségnek, ha elmarasztaló ítéletet kíván elérni a szocialista Juhász Ferenc által vezetett Honvédelmi Minisztériumnál felmerült korrupció ügyében. A bíróság ugyanis öt pontban sorolja fel, milyen hiányokat kell pótolni, hogy egyáltalán meginduljon az érdemi eljárás.

 

Az első tárgyalást félbeszakítva is a vád pontosítására szólította fel az ügyészséget a Pesti Központi Kerületi Bíróság április közepén. (A Magyar Nemzet részletesen beszámolt az ügy hátteréről még január végén.)

A most vád-előkészítési szakaszban lévő ügy szintén lakáskérelemmel függ össze. Az ügyészség szerint Sz. Csaba ezredes lakáskérelmét jogszerűtlenül engedélyezte a volt államtitkár. A Fapál idejében titkárságvezetőként, majd főosztályvezetőként tevékenykedő főtiszt ugyanis abban a belvárosi lakásban él, amelyet korábban azért adott el egykori feleségének, hogy lakáskérelmet nyújthasson be a HM-hez. A lakáskérelemhez ezek után meg is kapta Juhász külön engedélyét Fapál közreműködésével. A tárcától így negyed áron, mindössze 3 millióért megszerzett ingatlant másfél év múlva 18,5 millió forintért adhatta tovább.

Fapál ugyanakkor a korábban ellene indított eljárásokhoz képest taktikát váltott. Feljelentést tett, mert a Központi Nyomozó Főügyészségen zajló iratismertetések arról győzték meg, hogy a büntetőügyhöz fontos iratokat tüntethettek el a szaktárcánál, legalábbis nem találják azokat.

Részletek a pénteki Magyar Nemzetben.


Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.