Üzletközpont lesz a laktanya helyén

Üzletközpont épül az egykori szekszárdi honvédségi laktanya területén, az önkormányzat városfejlesztési megállapodást kötött a beruházóval.

WA
2013. 08. 06. 4:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 8500 négyzetméteres üzletközpont a tervek szerint 2014 nyarára készül el – közölte Márton András, a Magnum Hungária Argon Kft. projektmenedzsere. A jogerős építési engedéllyel rendelkező beruházás összegéről annyit mondott, hogy az több milliárd forintos nagyságrendű.

A Tolna Megyei Önkormányzat 2006-ban nettó 375 millió forintért értékesített 2,2 hektárt a volt honvédségi ingatlanból. A projektmenedzser közlése szerint az a belvárosi telek, ahol felépül az üzletközpont, a beruházó kft. tulajdona.

Horváth István (Fidesz–KDNP), Szekszárd polgármestere elmondta: a városfejlesztési megállapodásban rögzített 20 millió forintos támogatást az önkormányzat pályázati önerőként a város „közlekedési komfortjának” fejlesztésére kívánja fordítani. A pályázatok révén összesen mintegy 180 millió forint értékben közlekedési csomópontot, buszmegállót, közlekedési információs rendszert építenek ki, és térfigyelő kamerákat helyeznek el Szekszárdon – tette hozzá.

Az évtizedek óta nem hasznosított területről elmondta: a megyeszékhely önkormányzata eredetileg a lakóövezet bővítését támogatta, de a jelenlegi gazdasági környezet nem kedvez a lakásépítéseknek, így szabad utat engedtek a kereskedelmi hasznosításnak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.