Vasárnaptól mindenki ennyiért taxizik Magyarországon

Vasárnaptól változnak a budapesti taxizásra vonatkozó egyes szabályok, életbe lép a hatósági rögzített árra vonatkozó rendelkezés is.

GB
2013. 08. 28. 16:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ennek értelmében a fővárosi taxik az eddigi maximált ár helyett fix viteldíjjal fuvaroznak. Ennek alapdíja 450 forint lesz, kilométerenként 280 forintot, várakozásnál pedig percenként 70 forintot kell fizetni. A jelenlegi maximált árat 1998-ban vezették be, ez 300 forintos alapdíjat, 240 forintos kilométer- és 60 forintos percdíjat állapított meg. Emelt tarifakategóriában 420 forintos alapdíjat, 336 forintos kilométer- és 84 forintos percdíjat számolhatott fel legfeljebb a taxis.

A szeptember elsején életbe lépő új taxirendelet nyomán eltűnnek a kedvezmények, így a ferihegyi repülőtérre utazóknál használt transzferdíj, és a szerződéses partnereknél alkalmazott kedvezményes tarifa is.

A rendeletben szerepelnek a taxik küllemére vonatkozó előírások is, 2014 augusztus végéig minden taxinak sárgának kell lennie. Az autók színváltása az éves droszthasználati engedélyek lejártával fokozatosan történik, új engedélyt már csak sárga taxik kaphatnak.

A műszaki előírások csak később lépnek életbe: azokra, akiknek a rendelet április 18-ai kihirdetésének napján volt engedélyük, 2014. január 15-éig nem vonatkoznak az autó korhatárára vonatkozó szabályok, január 16. és 2015. június 30. között legfeljebb 15 éves autóval is taxizhatnak. A rendeletben szereplő 10 éves korhatári megkötést rájuk csak 2015. július elsejétől kell alkalmazni. Azok viszont, akiknek a rendelet kihirdetésének napján nem volt érvényes taxiengedélyük, csak 10 évnél fiatalabb autóval kezdhetnek taxizni.

A járművek teljesítményére, környezetvédelmi besorolására, csomagtartóméretére vonatkozó rendelkezéseket szintén csak 2015. július elsejével kell alkalmazni azok esetében, akiknek április 18-án, a kihirdetés napján volt taxiengedélyük.

Taxis tarifák esetében kaotikus állapotok uralkodtak az elmúlt másfél évtizedben – mondta el Tarlós István főpolgármester a szeptemberben életbe lépő taxisrendelet kapcsán. Kiemelte: a híresztelésekkel ellentétben nem lesz 50 százalékos díjemelés.

A főpolgármester arról is beszélt, hogy az ötcsillagos szállodák tulajdonosaitól kapott egy hosszú indoklással ellátott levelet, amelyben azt kérik, hogy a hotelek közelében szolgálatot teljesítő autókat ne kelljen sárgára festeni. Teljesen normális, ha egy demokráciában ilyen kérelem érkezik, érdemes is megtárgyalni – közölte a főpolgármester.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.