„A Fidesz visszaadja, amit a szocialisták elvettek”

A rezsicsökkentéssel a Fidesz visszaadja az embereknek azt, amit a szocialista kormányok elvettek tőlük – fogalmazott Rogán Antal.

KG
2013. 09. 19. 19:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) győri szervezete által szervezett, Döntsünk a jövőnkről – Mégse engedj, Uram, félúton megállni! című országjáró kerekasztal-beszélgetést megelőzően újságíróknak elmondta: az újabb 11,1 százalékos csökkentéssel a tavalyi év decemberéhez képest az idén húsz százalékkal lesz alacsonyabb a gáz, a villamos energia és a távhő ára.

Ezzel 2013 decemberére a gáz ára a 2008. júliusi, a villany ára pedig a 2007. februári szintre csökken – emlékeztetett Rogán Antal. Hozzátette: ezzel megdőlt a szocialistáknak az az állítása, hogy csak az elmúlt hároméves energia-áremelkedést adják vissza az embereknek.

Rogán Antal a sajtótájékoztatón a nonprofit szolgáltatókról szóló törvényt a rezsicsökkentés lehetséges, „határozott lezárásaként” említette, és azt mondta, a Fidesz azt szeretné, ha az Országgyűlés a törvényt még az ősszel megtárgyalná és elfogadná.

A szabályozás gyakorlatilag megtiltaná azt, hogy a közműszolgáltatás területéről profitot lehessen kivinni az országból – hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője. Rogán Antal egyben megerősítette, a magyar családoknak csak a hálózatfenntartásból és a nyersanyagból eredő minimális szolgáltatási költségeket kell majd kifizetniük.

A kormánypárti politikus a tájékoztatón szólt arról is, 2014 januárjától kiterjesztik a gyerekek után járó adókedvezményt, így a legalacsonyabb keresetű családok a nyugdíjjárulékból és az egészségügyi járulékból is levonhatják a gyerekek után járó kedvezményt.

Egy minimálbért kereső, két gyereket nevelő családnak januártól 4 ezer, egy háromgyerekes családnak pedig 16 ezer forinttal növekszik a jövedelme – jelezte Rogán Antal, hozzátéve: ezzel 250 ezer olyan család lesz, amelynek az adókedvezmény kiterjesztése révén nagyobb jövedelme lesz.

A fórumon Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, az Országgyűlés alelnöke (Fidesz) elmondta: a nemrégiben elfogadott, a termőföldek forgalmáról szóló törvény és a közös agrárpolitika (KAP) támogatási rendszerének változásai révén a következő hét évben stabil lesz a magyar mezőgazdaság helyzete.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.