Az ingatlanbiznisz cézárjai a Koppány csoport körül?

Ingatlan- és hitelközvetítéssel is foglalkozott korábban a devizahitel-károsultak „érdekében” tüntető Nem adom a házam egyik vezetője.

2013. 09. 21. 9:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Talán a Koppány csoport a legismertebb azon szervezetek közül, melyek a devizahitelesek problémáinak megoldásáért küzdenek. A Hír TV Célpont című műsorából kiderül, hogy a hagyományos demonstrációk mellett alternatív, radikálisabb módszereket is bevetnek. Olyanokat, amelyek valahonnan már ismerősek lehetnek: mégpedig a liberálisoktól.

A kormány hiába dolgozik folyamatosan a devizahitelesek problémáinak megoldásán, a Koppány csoport Orbán Viktor háza előtt tüntet. Póka László – aki a Nem adom a házam mozgalom vezetője – irányít a „bázison”, mely a miniszterelnök házának „alsó bejáratát” jelenti.

A Célpont szerint 2006-tól több banknál is hitelközvetítőként dolgozott, melyet a tüntetéseket szervező Póka telefonon meg is erősített. Elmondta még, hogy egy tízmillió forintos hitel esetén 300 ezer forint volt a jutaléka.

Póka László a devizahitelesekért küzd, de üzletileg is érdekelt az ingatlan-bizniszben. Az ingatlanforgalmazás mellett Póka másból is igyekezett hasznot húzni. Beszállt a hitelközvetítésbe is. Azt mondja őt is átverték akkoriban. 300 ezer forintos jutalékért dolgozott és vagy 50 hitelszerződést kötött - vallotta be a Célpontnak Póka. Így akár több tízmilliót is kereshetett a devizahiteleken.

Az MNO úgy értesült, hogy olyan személyek is állhatnak a Koppány csoport mögött, akiknek jelentős érdekeltségeik lehetnek az ingatlanbizniszben. Nekik számos – akár százas nagyságrendű –, üzleti céllal vásárolt ingatlan is lehet a birtokukban, így válik érhetővé, hogy miért ellenzik a kormányzat azon tervét, amely csak a lakáscélú jelzáloghitelekkel bíró devizahitelesek problémáját tekinti megoldandónak.

Balogh István, a Koppány csoport második számú vezetője pedig arról beszélt, hogy „kell a vérfrissítés”, azaz a Hallgatói Hálózattal működnek közre. Ennek fényében érhető meg a csoport demonstrációinak koreográfiája és hangneme, hiszen a radikális amerikai gondolkodó, Saul Alinsky által kidolgozott technikákat alkalmazzák.

Az biztos, hogy a tiltakozások minősége és hangneme sorra lépi át a határokat. Egyik példája ennek, hogy a tilatkozók többször is a kormányfő házához vonultak. Egyik alkalommal, miközben Lévai Anikó, a kormányfő felesége udvariasan szót váltott a tiltakozókkal, titkos felvételt készítettek róla.

Az alelnök elárulta, hogy Birtalan Gergelytől, a HaHa egyik szervezőjétől kaptak tanácsokat a demonstrációkat illetően, azonban ő ezt később letagadta. Ennek ellenére Balogh szerint konkrét tanácsokat kaptak a fiataloktól, például október 23-a kapcsán is.

Mint ismert, mind a radikális baloldali módszerekkel operáló szervezet, mind Bajnaiék pártja igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy nem működnek együtt, pedig már a Fidesz székházának elfoglalásakor is nagy számban képviseltette magát a HaHa. Megmozdulásukat a Milla és a PM aktivistáival közösen szervezték. Korábban pedig alternatív osztályfőnöki órának álcázott propaganda-előadást tartottak egy középiskolában.

A Jobbik a parlamentben már többször felszólalt érdekükben, jelképeik is hasonlítanak az otthonvédőkére – a Koppány csoport tüntetésein sokszor feltűnnek az Árpád-sávos zászlók. Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője a Célpontnak elmondta: intézményes kapcsolat nincs a két szervezet között, gyakorlati viszont van. Ez alatt azt értette a politikus, hogy ha megkeresi őket egy károsult – legyen az devizahitel- vagy éppen autóhitel-károsult –, akkor „kiközvetítik” felé a megfelelő civil szervezetet. A Koppány csoport a Jobbikkal együtt készül az újabb demonstrációra, melyre október 23-án kerül sor.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.