Bajnai üzenete Gyurcsányéknak

Bajnai Gordon egy keszthelyi lakossági fórumon többek között elmondta, nagyon egyértelmű a válasza arra a kérdésre, hogy együttműködne-e az Együtt–PM Orbán Viktorral.

Magyar Nemzet
2013. 09. 27. 2:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hozzátette, sejti, hogy mi lehet a kérdés alapja. Elmondása szerint DK-s irányból elkezdték minősítgetni azt a nyilatkozatát, hogy 2014-ben, ha nem kétharmaddal nyer a baloldal, akkor visszautasíthatatlan ajánlatot kell tenni a Fidesznek. „Látom, sokan szeretnék ezt félremagyarázni, puhaságnak vagy megalkuvásnak föltüntetni. Nem” – fogalmazott. Megjegyezte azonban, hogy egy „Orbán Viktortól megszabadított jobboldalnak lehet visszautasíthatatlan ajánlatot tenni”.

Nézői közbevetésre elhangzott, a baloldalon igazából az keltett felháborodást, ahogy Szigetvári Viktor az ATV-ben fogalmazott ezzel kapcsolatban. Bajnai erre azt felelte, hogy sokan „nem a Fidesz részéről és nem érdek nélkül” állították be így az elhangzottakat. Baracskai József DK-tagnak, független parlamenti képviselőnek pedig azt javasolta, hogy sürgesse a pártján belül a kompromisszumot, tegyék félre egyéni ambícióikat a kormányváltás érdekében.

(Tompos Ádám)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.