Feltette az i-re a pontot a KIM

A közigazgatás minisztériumoktól induló és három év alatt a járásokig érő átfogó megújítása lezárult.

LM
2013. 09. 13. 21:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az átalakítások célja, hogy a közigazgatást közelebb vigyék az emberekhez, és hatékonyabbá, takarékosabbá tegyék működését. Ennek jegyében már a kormányalakítást követően radikálisan csökkent a minisztériumok száma, majd pedig az összesen 600 minisztériumi háttérintézményből az átszervezések, összevonások eredményeként 300 maradt – mondta az államtitkár.

A szűkebben vett igazságügyi-közigazgatási területen tavaly nyáron kezdődött meg a KIH létrehozása a Wekerle Sándor Alapkezelő, a KIM Igazságügyi Szolgálat, a Nemzeti Közigazgatási Intézet, az Ecostat Kormányzati Hatásvizsgálati Központ, a KIM Vagyonkezelő Központ és a Nemzeti Államigazgatási Központ összevonásával. A vezetők száma megfeleződött, a korábban széttagolt hat intézménynek az integráció után egy elnöke, három elnökhelyettese, egy igazgatója és 15 főosztályvezetője van. Összesen 796-an dolgoznak a KIH-nek, de foglalkoztatásukat felerészben uniós projektekből finanszírozzák. Az átszervezésnek köszönhetően mintegy negyedmilliárd forintos bérköltséget lehet megtakarítani – tette hozzá az államtitkár, aki szerint ez az átszervezés a közigazgatás más területein is mintaként szolgálhat.

A KIH egy közigazgatási középirányító szerv, amely a szaktárca stratégiai döntéseinek végrehajtását segíti. A legfontosabb, hogy a közigazgatás közelebb kerüljön az emberekhez, „ne bürokráciát építsünk, hanem az emberek szolgálatában álló szervezetet” – hangsúlyozta Biró Marcell. Ennek jegyében a járási hivatalokat, kormányablakokat már úgy alakították ki, hogy az ország bármely pontján éljen is valaki, 30 kilométernél messzebbre ne kelljen utaznia, amikor hivatalos ügyeit intézi. A kormányablakok fizikai kialakítása is a KIH feladatai közé tartozott.

A hivatal évi 14 milliárdból gazdálkodik, több uniós projektet felügyel, melyek teljes támogatási összege 45 milliárd forint, továbbá fontos feladatai vannak a közszolgálati életpálya bevezetésével összefüggésben is. A közigazgatás személyügyi területén végrehajtott fejlesztések érintenek több mint 80 ezer kormánytisztviselőt, de miután az egységes közszolgálati életpálya kiterjed a katonai, rendészeti hivatásokra is, mindösszesen 200 ezer embert. A létesítménygazdálkodással összefüggésben a hivatalnak 90 ezer négyzetméternyi ingatlannal kell foglalkoznia, a kötelező teljesítményértékelés pedig másfélezer közigazgatási szervvel kapcsolatban ad munkát a KIH-nek.

Répássy Róbert, a KIM igazságügyért felelős államtitkára elmondta, hogy a hivatal a közigazgatás mellett az igazságügy területén is fontos feladatokat lát el. Ilyen a pártfogói felügyelet, ahol évi százezer ügyet intéznek, környezettanulmányokat készítenek, utógondozást, mediációt végeznek, továbbá a jogi segítségnyújtás, ahol évente ötvenezer ügy van, és melyet az állam több mint negyedmilliárd forinttal támogat, valamint a felszámolási névjegyzék, az egyre jelentősebb áldozatsegítés és a kárpótlási ügyek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.