Navracsics: Bizonyítással telt az elmúlt három év

Navracsics Tibor miniszter szavai szerint kormányra jutásukkor Kánaánt nem ígértek, azt ígérték, hogy minden erejükkel az ország jobbításán dolgoznak.

TK
2013. 09. 19. 19:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter a mintegy négyszáz érdeklődő előtt hangsúlyozta: „mi soha nem a bankárok, hanem a magyar polgárok oldalán állunk”. Mint mondta, kormányra jutásukkor Kánaánt nem ígértek, azt ígérték, hogy becsületesek lesznek, és minden erejükkel az ország jobbításán dolgoznak, valamint azt: „elindulunk abból a dzsungelből, ahová az előző szocialista és szabad demokrata kormány vitte az országot”.

Hozzátette, azt ígérték, hogy elkezdik rendbe tenni a dolgokat, s noha sok minden nincs még rendben, de Magyarország ma jobban teljesít, mint három és fél évvel ezelőtt. Felidézte: reményvesztett, eladósodott, súlyos költségvetési hiánnyal, gazdasági válsággal, alacsony foglalkoztatottsággal, szétzilált oktatással, szociális rendszerrel, társadalmi feszültségekkel küszködő országot vettek át, „a helyzetünk azonos volt Görögország helyzetével”.

Navracsics Tibor közölte, most látszik a különbség: Görögországban a tüntetések utcai erőszakba torkollnak, gyakorlatilag polgárháborús állapotok vannak, kezelhetetlennek tűnik az államadósság, míg Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, tartósan 3 százalék alatt tartja a költségvetési hiányt, csökkent az államadósság, közben átalakították az államigazgatást, új alaptörvényt fogadtak el, megújították az önkormányzati rendszert és számos sarkalatos jogszabályt, s a foglalkoztatottság, a közbiztonság területén is tudták stabilizálni az országot.

Úgy fogalmazott: az elmúlt három év azzal telt, hogy Európának bebizonyítsuk, hogy lehet másképpen gondolkodni a válság megoldásáról, mint ahogyan sok európai ország erről gondolkodik, s amelynek eredményeképp sok európai ország mind a mai napig súlyos gazdasági válságban van.

Pintér Sándor belügyminiszter az elmúlt három év eredményei közé sorolta, hogy a 2010-es árvíz okozta problémákat sikeresen megoldották, a tető nélkül maradt családok lakhatásáról gondoskodtak, a vörösiszap-katasztrófa után újjáépítették Devecser és Kolontár egy részét, és elvégezték a kármentést, egyes jogszabályi intézkedéseknek köszönhetően lényegesen visszaszorult a személy elleni bűncselekmények száma, valamint az Európai Unió soros elnökségével járó rendezvényeket zökkenőmentesen lebonyolították.

Szólt a közfoglalkoztatás fontosságáról, azt mondta, hogy a rendőrség kiváló teljesítményt nyújt, mivel 2013-ban az emberölések közül csak két eset nincs még felderítve. Kitért arra, hogy a büntetés-végrehajtásban munkára kötelezték a fogvatartottakat, s a cél az, hogy azok „eltartsák” magukat, vagyis megtermeljék tartásuk költségét.

Pintér Sándor ismertette a rezsicsökkentés adatait: a gáz, a villany és a távfűtés 20, a víz 10, a csatorna, a szennyvízderítők ürítése, a PB-gáz-palackok ára 10 százalékkal csökkent, míg a hulladékszállítás díja – attól függően, hogy önkormányzati vagy gazdasági társaság végezte a szolgáltatást – 10 és 60 százalék közötti mértékben, a kéményseprési díj 10-90 százalékkal csökkent a kormány intézkedéseinek köszönhetően.

Példaként hozta fel, hogy Budapesten családi házban egy négyfős család akár 85-100 ezer forintot, míg egy ugyanekkora család társasházban 65-80 ezer forintot takaríthat meg évente. A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2013. január 1. és november 1. között megközelítőleg 160 milliárd forinttal, a következő rezsicsökkentést követő egy évben pedig várhatóan 240 milliárd forinttal marad több a magyar fogyasztóknál – összegezte a belügyminiszter.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.