Rezsicsökkentés: a fatüzelés és a széntüzelés jön

Országjárásba kezd a Fidesz, hogy megköszönje a rezsicsökkentés melletti kiállást.

2013. 09. 15. 6:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz közleményében ismerteti: „Magyarország nem hagyja magát! Védjük meg a rezsicsökkentést!” címmel vasárnap indul az az országjáró rendezvénysorozat, amelyen a kormánypárt politikusai személyesen találkoznak a rezsicsökkentést támogató állampolgárokkal.

Az ország minden tájára szervezett fórumokon az eddigi és a további mérséklésről is tájékoztatást kapnak a résztvevők. Hangsúlyozzák: 2,5 millióan támogatták a rezsicsökkentés védelmében indított aláírásgyűjtést, a Fidesz politikusai a most induló rendezvénysorozaton személyesen köszönik meg az embereknek a támogatást, a „kiállást önmagukért, a családjukért, a rezsicsökkentésért”. A könnyítés azért lehetséges, mert Magyarország talpra állt pénzügyileg és önbecsülésében is egyaránt – teszik hozzá.

Emlékeztetnek: a Fidesz választási programjában vállalta, hogy mindent megtesz a családok terheinek csökkentéséért, s kormány egyik első döntése volt 2010-ben, hogy befagyasztotta a rezsiárakat. Ennek köszönhetően már 2010 és 2012 között is több mint 400 milliárd forintot tudtak megtakarítani a magyar családok. 2013. január 1-jétől pedig nemcsak befagyasztotta, hanem csökkentette is a kabinet a rezsiárakat. Eddig kilenc szolgáltatás díja csökkent. Januártól 10 százalékkal alacsonyabb a földgáz, az áram és a távhő ára, júliustól a vízdíj, a csatornadíj, a szemétszállítás, a pb-gáz, a szennyvízszippantás és a kéményseprés díja is.

Az eddigi intézkedések egy családnak évente átlagosan százezer forintos megtakarítást jelentenek – hangsúlyozza a Fidesz. Néhány héten belül még több pénz marad a családoknál, hiszen a rezsicsökkentés folytatódik: novembertől további 11,1 százalékkal csökken az áram, a gáz és a távfűtés ára. A tavalyi árakhoz képest így összesen 20 százalékkal lesz alacsonyabb ezeknek a szolgáltatásoknak a díja – emlékeztetnek.

„A harcnak azonban nincs vége, a közös kiállásra az előttünk álló időszakban is nagy szükség lesz – fogalmaz a nagyobbik kormányzópárt. El kell érnünk, hogy a monopolhelyzetben lévő közműszolgáltatók nonprofit alapon működjenek, és nyereségüket ne zsebre tegyék, hanem fordítsák a szolgáltatások színvonalának növelésére. Emellett a fatüzelést, a széntüzelést használó családok terheinek csökkentését is tervezzük.”

„A kiállásra nagy szükség lesz azért is, hogy megvédjük a rezsicsökkentést azoktól, akiknek ez messze nem érdekük. A baloldalon ugyanis ma újra együtt vannak azok, akik a rezsiárakat tizenötször emelték, akik a közműszolgáltatások jó részét külföldiek kezére adták, akik hagyták, hogy a magyar emberek Európa egyik legmagasabb energiaárát fizessék, és ezzel veszélybe sodorták a családok megélhetését. Magyarország azonban nem hagyja magát!" – áll a közleményben.


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.