Zsigó: Most már mi tudunk dönteni a saját sorsunkról

A legfontosabb és legsikeresebb aláírásgyűjtésnek nevezte a rezsicsökkentés megvédése érdekében indított akciót Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője.

MNO
2013. 09. 16. 13:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hvg.hu a birtokába került hangfelvételekre hivatkozva hétfőn arról írt, hogy aláírásonként 100 forintjába került a Fidesznek a rezsicsökkentés támogatására indított aláírásgyűjtés, ennyit fizetnek az önkénteseknek a szignók darabjáért. A hírportál szerint a 100 forintért aláírásokat gyűjtő fiatalokat szervezetten vetették be Dunakeszin, Fóton és a környező településeken.

Ezek alapján az MSZP-s Szanyi Tibor arra szólította fel a Fideszt, hogy haladéktalanul tisztázza a rezsicsökkentésért folytatott aláírásgyűjtés hátterét. Gyanús, hogy a kormánypárt „az ő híres rezsiharcát hamis és valódi aláírásokkal egyaránt kívánja alátámasztani” – indokolta a szocialisták követelését.

Zsigó Róbert budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, Szanyi Tibor elferdítette a tényeket, valójában ugyanis az történt, hogy egy helyi politikus jutalmat ajánlott a saját fizetéséből fiataloknak az aláírásgyűjtésben való segítségért. Szó sincs arról, hogy a Fidesz központilag fizetett volna – jelentette ki a szóvivő.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az aláírásgyűjtő fiatalok nem támogatásban részesültek, hanem a rezsicsökkentés megvédése érdekében végzett munkájukért kaptak pénzt. A helyi választókerületi elnöknek, politikusnak ugyanis van lehetősége arra, hogy a saját jövedelméből jutalmazza a munkát – közölte. Zsigó Róbert szerint egyébként a legfontosabb és legsikeresebb aláírás-gyűjtési akción vannak túl, hiszen majdnem 2,5 millióan írták alá az íveket.

Megismételte egyúttal, hogy Magyarország nem hagyja magát! Védjük meg a rezsicsökkentést címmel az ország sok pontján tartanak a napokban rezsicsökkentéssel kapcsolatos fórumokat, amelyek legfontosabb célja a személyes köszönetnyilvánítás az aláíróknak, akik kiálltak az ország, a családok érdekei mellett. Ezen a héten is több településen tartanak fórumot, így például Szigetváron, Pécsett, Gödöllőn, Cegléden és Budaörsön.

A Fidesz szóvivője elmondta, hogy a rendezvényeken a már megvalósult rezsicsökkentés mellett az ősztől hatályos újabb árcsökkenésről is tájékoztatást adnak. A rezsicsökkentést az tette lehetővé, hogy Magyarország a saját lábára állt, „most már mi tudunk dönteni a saját sorsunkról” – fogalmazott.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.