540 millióból összekötik Nyíregyháza eddigi bicikliútjait

Uniós támogatással, csaknem 540 millió forintos összköltségből megkezdődött Nyíregyháza belvárosi bicikliútjainak bővítése és hálózattá fejlesztése.

BuL
2013. 10. 02. 16:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tervezett szakaszok megépítésével a város eddigi 40,5 kilométernyi kerékpárútja további 7 kilométerrel nő.

A tervezett szakaszok megépítésével a város nagykörútjának egy része, valamint Sóstóhegy és Sóstófürdő településrész kapcsolódhat be a kerékpáros közlekedési hálózatba. A két településrészig tervezett nyomvonal a Korányi Frigyes utca végén, a vasút helyközi megállójában végződik.

A projekt csaknem 540 millió forintos összköltségéből 486 millió forintot tesz ki az uniós támogatás.

Az önkormányzat célja, hogy a meglévő települési, helyi-helyközi nyomvonalszakaszokat felhasználva olyan regionális kerékpár-hálózatok alakuljanak ki, amelyek egyrészt az országos törzshálózat részévé válhatnak, valamint alapjai lehetnek egy hierarchikusan felépülő, a helyi és a turisztikai forgalmat szolgáló alsóbbrendű hálózatnak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.