„A víz ügye olyan ügy, amelyet vagy közösen nyerünk meg, vagy közösen veszítünk el” – mondta Áder János.
Kifejtette: a földön tíz emberből négy nem jut elegendő egészséges ivóvízhez, és ha nem sikerül változtatni a folyamaton, akkor huszonöt év múlva már az emberiség kétharmada lesz ebben a helyzetben. Más helyeken értékes termőterületek száradnak ki, vízbázisok szennyeződnek el. Ez az út nem járható tovább, ellenkező esetben olyan globális kiszolgáltatottság alakul ki, amely miatt nagy árat kell fizetnie az emberiségnek – mutatott rá.
Áder János kiemelte azt is, hogy a víz ügye minden földrész közös gondja, egyaránt érint fejlődő és fejlett országokat. „A víz az élet forrása, az emberi civilizáció fejlődésének forrása, a teremtés adománya” – hangsúlyozta Áder János.
A négynapos konferencián, amelyet a magyar kormány, az ENSZ és a Víz-világtanács együttműködésében rendeznek meg, mintegy háromezren vesznek részt, köztük Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára, s más magas rangú nemzetközi tisztségviselők, kormányok képviselői és szakemberek. Áder János rámutatott, hogy ilyen világtalálkozót 36 éve tartottak. „Nincs újabb 36 évünk, hogy az előttünk álló kihívásokra választ találjunk. Ismerjük a problémákat, az okokat, és a rendelkezésünkre álló technológiákat is, egyetlen dolgunk van: hogy közösen munkához lássunk” – fogalmazott.
A találkozón a résztvevők a tervek szerint ajánlást fogalmaznak meg az ENSZ közgyűlésének a 2015 utáni fejlesztési célokkal kapcsolatban. A tanácskozás szakpolitikai fórumot biztosít minden, a 2015 utáni időszakra szóló globális fejlesztéspolitika kidolgozásában érintett félnek.
A témakörök között szerepelnek a víz folyamatos és fenntartható biztosításának kulcskérdései, a jog a tiszta ivóvízhez, a települési vízinfrastruktúra tervezése, a szennyvízkezelés, továbbá a fejlesztési és fenntartási kérdések műszaki, gazdasági, közegészségügyi és emberi jogi szempontjai. Lényeges téma lesz az is, miként lehet alkalmazkodni a népességrobbanáshoz és az éghajlatváltozáshoz, milyen megoldások kínálkoznak a vízszennyezés megelőzésére, a felszín alatti vizek védelmére, a katasztrófák elleni védekezésre, a víz tározására és újrahasznosítására.