Közösen emlékeztek a pártok 56-ra

Az eseményen a Fidesz, a KDNP és az MSZP is képviseltette magát, beszédet nem mondtak.

NT
2013. 10. 23. 11:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az eseményen képviseltette magát a Fidesz, a KDNP, valamint az MSZP, a koszorúzási ünnepségen beszéd nem hangzott el.

Miskolcon a Zsolcai kapuban, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság épületével átellenben lévő óvoda falán lévő fekete márványtábla emlékeztet a forradalom és szabadságharc 26 miskolci áldozatára. 1956. október 26-án, a forradalmat éltető diósgyőri munkások, bányászok, középiskolás diákok, egyetemisták, városlakók többezres tömegébe lőttek gépfegyverekkel az ávósok a rendőrség ablakaiból.

A megemlékezés hagyományosan itt kezdődött, majd koszorúk, virágok kerültek a 13 éves korában ávósok lövésétől meghalt Misley Emese emléktáblájára, miként Nagy Imre néhai miniszterelnök emléktáblájára is.

A nap folyamán megemlékeznek Nagy Attila színészről is, aki a forradalom napjaiban a Nemzeti dal elszavalásával lelkesítette a miskolciakat, a Hősök temetőjében pedig 1956 mártírjai előtt hajtanak fejet.

Az 1956. október 25-i demonstrációnak állít emléket az az öt nagy méretű tabló, amelyet a város öt frekventált pontján állítanak ki szerdán, azokon a helyeken, ahol 57 évvel ezelőtt a város történelmének legnagyobb tüntetése zajlott le. Akkor 45-50 ezer ember éltette és ünnepelte a forradalmat a borsodi megyeszékhelyen.

Magyarország és egész Európa szabadságáért küzdöttek azok az emberek, akik életüket áldozták az 1956-os forradalom és szabadságharc során – véli Navracsics Tibor.

 

Nem engedünk azoknak, akik „el akarják hazudni eredményeinket, csorbítanák nemzeti függetlenségünket és megtörnék nemzeti egységünket” – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a II. kerületben tartott október 23-i megemlékezésen szerdán.

 

Katonai tiszteletadás mellett felvonták az ország nemzeti lobogóját az 1956-os forradalom és szabadságharc 57. évfordulóján.

Az operatív törzs felügyelete mellett országszerte tartanak központi és kisebb ünnepi rendezvényeket az 1956-os forradalom 57. évfordulója alkalmából.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.