Orbán: Magyarország mára ismét visszanyerte életerejét

Bethlen István munkásságát méltatta Orbán Viktor a néhai miniszterelnök budavári szoboravatásán.

2013. 10. 07. 17:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor végül emlékeztetett a Bethlen-beszéd azon részére is, amely szerint mindig vannak, akik a gazdasági válságot más célokra is ki akarják használni.

Bethlen ezzel kapcsolatban rámutatott arra – zárta az idézetet –, hogy kormányát is sokszor próbálták külföldön befeketíteni, mert azt remélték, hogy ennek révén olyan külső reformokat diktálnak majd Magyarországnak, amelyek segítségével hatalomra juthatnak.

Nagy Gábor Tamás, az I. kerület fideszes polgármestere a szoboravatón tartott köszöntőjében azt mondta, hogy a hazatérés ünnepe ez a nap, mert Bethlen István születésének 139. évfordulóján visszatért a mindenkori miniszterelnöki hivatal, a Sándor-palota közelébe.

Mint fogalmazott, ha az ember nem ismeri jól történelmét, ha hamisított képet vesz alapul, nem fog eligazodni a jelenben sem.

A kommunista hatalom a másképpen gondolkodókat a halálukban is üldözte – folytatta –, most azonban „az igazi múltunk visszaszerzésének vagyunk részesei”.

Bethlen István „születésnapi hazatérése” ünnep a nemzeti közösségnek, amely kifejezi az utókor elismerését és háláját – mondta a polgármester, hangsúlyozva: a néhai miniszterelnök elhatározta, hogy megment egy országot, és meg is tette.

A Bethlen István születésének évfordulóján a budai Várban leleplezett, az egykori miniszterelnököt ábrázoló egész alakos szobor Stremeny Géza alkotása, és a Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott nevéhez fűződő Nemzeti Könyvtár-programhoz kapcsolódik. A kormányzati honlapon márciusban közzétett adatok szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 32 millió forintot biztosított az emlékműre.

Ismert , pénteken Gróf Bethlen István és kora címmel konferenciát rendeztek a Parlamentben. A rendezvényen felszólalt Kövér László házelnök is, elmondta, hogy az elmúlt több mint nyolcvan esztendőben Bethlen István politikai teljesítménye megosztotta az utókort, „akik a magyar állam gyengítésében és örökös alárendeltségében voltak érdekeltek, azok Bethlen Istvánt feledni és feledtetni akarták, akiknek az önálló és erős magyar állam volt a céljuk, azok Bethlen Istvánra emlékezni és emlékeztetni akarnak”. Megjegyezte, akik feledtetni akarták Bethlen Istvánt, azok „eleinte a vulgármarxizmus primitív osztályharcos hazugságaihoz, majd később az álliberális relativizmus körmönfontabb hazugságaihoz folyamodtak”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.