Pintér: Valamennyi körzeti megbízotti helyet feltöltöttek

Minden településen feltöltötték a körzeti megbízotti helyeket és megerősítették a szolgálatot – mondta Pintér Sándor belügyminiszter kedden.

2013. 10. 01. 14:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárcavezető szavai szerint az önkormányzatok egyértelmű igénye volt a rendőri jelenlét növelése a településeken, ezért a múlt év végéig több mint 3000, vagyis valamennyi körzeti megbízotti helyet feltöltöttek, és további 300-at hoztak létre, amelyeken év végére mindenütt szolgálatot teljesítenek.

Kitért arra, hogy csökkentették a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hosszú évek óta tartó létszámhiányát, a BRFK az elmúlt három évben 1585 tiszthelyettest és 116 tisztet kapott. Elmondta, hogy az önkormányzatok által felajánlott szolgálati lakások nagy segítséget jelentenek, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a rendőrök kötődjenek az adott városokhoz, kerületekhez.

Pintér Sándor véleménye szerint az önkormányzati törvény jól vizsgázott, a feladatfinanszírozás megfelelő, és két keretet is hagytak az önkormányzatoknak az átállás esetleges nehézségeinek finanszírozására. A 45 milliárd forintos forrás elegendő lesz év végéig – tette hozzá. Megjegyezte azt is: a települések jobban beleszólhatnak az épített környezet kialakításába, ugyanakkor ez nem okoz késlekedést az építési engedélyek kiadásában. A közfoglalkoztatással összefüggésben jelezte: tavaly összesen 271 ezer embernek adtak munkát, és a mezőgazdasági betakarítási hónapokban csaknem 100 ezren dolgoztak egyszerre.

Idén a közfoglalkoztatásban egy időben részt vevők száma meghaladta a 200 ezret, az egész évre vetítve pedig 300 ezernél is több lesz. Mint mondta, jövőre legalább 200 ezer embert szeretnének foglalkoztatni egész évben legalább napi hatórás időtartamban, de a költségvetéstől függően nyolc órára is emelhetik a munkaidőt. A belügyminiszter megjegyezte: a közfoglalkoztatottak közül csaknem 15 ezren el tudtak helyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon.

Tájékoztatása szerint a Start munkaprogramokban kiemelkedő eredményeket értek el az önkormányzatok a mezőgazdaság területén, 37 település pedig még az idén szociális szövetkezetet alapíthat, ami azt jelenti, hogy nem állami pénzből működnek, hanem el tudják tartani magukat. A tárca ehhez 1,1 milliárd forint induló tőkét ad.

Pintér Sándor arról is beszámolt, hogy a tűzoltók idén 15 ezerrel kevesebbszer vonultak ki helyszínekre, mint a tavalyi év azonos időszakában. Ennek okaként a hatékonyabb tűzmegelőző munkát jelölte meg, és kiemelte: 33 százalékkal csökkent a tűzesetek száma. Hozzátette: folyamatosan növelik az önkéntes tűzoltó-egyesületek támogatását. Ilyen szervezet 533 településen dolgozik és másfél millió ember védelmében segít – jegyezte meg, hozzátéve, a nekik szánt forrásokat arányosabban, objektív mérőszámok alapján fogják elosztani.

Jelentős erők a korrupció visszaszorítására

A belügyminiszter beszámolójában hangsúlyozta azt is, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) jelentős erőket fordított a korrupció visszaszorítására, ennek eredményeként Portik Tamás és V. László ügyében is megtalálták a rendőri szálakat. Tavaly 780 vizsgálatból 16 ügyben tettek büntetőfeljelentést a hivatásos állomány visszaélései miatt, idén az első félévben a 392 ügyből 21 feljelentésnél tartanak. Kitért arra is, hogy a szolgálat már nemcsak a rendőrségen belül vizsgálódik, hanem a döntéshozó köztisztviselők tevékenységét is ellenőrzi.

A tárcavezető ugyancsak az NVSZ felderítési sikerének tartotta, hogy az augusztusi O.Z.O.R.A . fesztiválon 26 civil és 5 hivatásos állományú ember ellen is büntetőfeljelentést tettek a kábítószerügyekkel összefüggésben.

A bizottsági ülésen Tállai András önkormányzati államtitkár az egyik legnagyobb horderejű változásnak nevezte az áttérést feladatfinanszírozásra, ezt a feladatok átcsoportosítása előzte meg. Ismertette, hogy a finanszírozás felmerült problémáit két rendelettel korrigálták, jövőre pedig beépül a pótfinanszírozás a költségvetésbe.

Tállai András azt is bejelentette: az önkormányzatok működését segítő támogatásra a hétfő éjféli határidő lejártáig 1900 település pályázott 61 milliárd forint értékben. Megjegyezte: ennyi forrás nincs a tartalékban, de igyekeznek érzékelhető támogatást adni, hogy év végére valóban érvényesüljön az elv: nem lehet hiány.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.