Rezsicsökkentés: új, átláthatóbb számla lesz

A fogyasztóvédelem milliós bírságokat szabott ki a hibás papír miatt, amit a szolgáltatók adtak.

NT
2013. 10. 23. 8:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A számlaképről szóló rendelet megalkotását a felhasználó és a közszolgáltató közötti elszámolás egységesítése, átláthatóságának, valamint a fogyasztók megfelelő tájékoztatásának biztosítása indokolja, amely a közszolgáltatási ágazatokban megvalósuló szabályozás mintájára történik – áll a  parlament honlapján olvasható bizottsági javaslat indoklásában. A módosítás közvetlenül kapcsolódik a rezsicsökkentésre vonatkozó jogalkotási folyamathoz.

Az áram- és gázszolgáltatók számlaképére már február óta egységes szabályozás vonatkozik. A fejlesztési miniszter által jegyzett rendelet szerint színes háttérrel kiemelve kell feltüntetni az elszámolási időszakot, a fizetendő összeget és annak befizetési határidejét. Meg kell jeleníteni a számlán azt is, hogy mennyi a fogyasztó megtakarítása az adott számlában elszámolt időszakban és 2013. január 1-jétől összesen.

Hibás számlakép miatt az elmúlt hónapokban több közműszolgáltatóra szabott ki egyenként többmilliós bírságot a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, amely az idén fokozottan ellenőrzi a rezsicsökkentéssel kapcsolatos szabályok betartását.

Mint ismert, november 1-jétől tavaly decemberhez képest az áram mellett a gáz és a távhő ára is 20 százalékkal csökken. Németh Szilárdnak, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselőjének erről szóló törvényjavaslatát hétfőn fogadta el az Országgyűlés 311 igen szavazattal 16 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.