A Magyarországi Evangélikus Egyház idén azért is rendezi meg A reformáció és a tolerancia éve elnevezésű programsorozatát, mert a mai magyar társadalomban „fájdalmasan éljük meg az intoleranciát” – fogalmazott Fabinyi Tamás.
Utalt arra, hogy van olyan párt, amely „a listázást igényelte”, a velük való „összekacsintás” lehetetlenségére pedig fel kell hívni a figyelmet. Elmondta, hogy a „kicsiben kezdődő” megnyilvánulásokkal is szeretnének foglalkozni, az otromba tréfáktól a megalázó sejtetésekig, mert ezeknek „nem szabad beleférniük” a közbeszédbe. Minderre rá kell mutatni a hittankönyvek és a prédikációk szintjén is, ezekből ugyanis „kártékony, ordas eszmék” is kialakulhatnak – tette hozzá.
A Norvég Egyházi Szolgálat Izraelért és a Magyarországi Evangélikus Egyház rendezvényén az evangélikus püspök emlékeztetett arra is, hogy amikor „kettévált a kereszténység és a zsidóság története”, az fájdalmas szakítás volt, nehezen élte meg mindkét fél, és nem egyszer bántó módon szóltak egymásról.
Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség elnöke arról beszélt, hogy a keresztény társadalom bizalmatlanságának a zsidóság iránt Európában mély gyökerei vannak. Megemlítette, hogy amikor elszenved valamit az ember vagy a közösség, az – a szükséges védekezésen kívül – mindig önreflexióra is ösztönzi a zsidó vallást. Megjegyezte, hogy Mózes 3. könyvének a végén jelenik meg először az a jövendölés, hogy Izrael fiai szenvedni fognak, ha nem tartják be Isten törvényeit, de egyúttal a bajból is megmenekülnek majd.
A zsidó ünnepek nagy része komoly veszedelemből szabadulásra emlékeztet, idesorolható a hanuka, a pészah és a purim is. Az isteni terv szerint azt, aminek az adott néppel és egyénnel történnie kell, valakinek végre is kell hajtani, azt azonban már nem Isten döntötte el, hogy kik által szenvedjen a zsidó nép – magyarázta. Majmonidész ókori zsidó filozófust idézve rámutatott: az egyiptomi fogság szenvedéseinek előidézőit és végrehajtóit Isten nem válogatta ki személy szerint, az minden egyénnek a személyes döntése volt, hogy részt vesz-e benne, tehát „ez nem kisebbíti a zsidó nép békéjére törő gonoszok felelősségét.”















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!